Megosztás:

Alonso: A Red Bull okozhat még meglepetést

Alonso szerint soha nem szabad leírni a Red Bullt.
Alonso szerint soha nem szabad leírni a Red Bullt. © Ferrari SpA.

Bár mindkét csütörtöki szabadedzést az élen fejezte be, Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy nem lesz egyszerű dolga a hétvégén Monacóban.

A Ferrari kétszeres világbajnoka figyelmeztetett, hogy az első edzésekből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az idei évben már nem egyszer fordult elő olyan, hogy a Red Bull csak az utolsó pillanatban mutatta meg valódi erejét.

„Úgy gondolom, hogy talán javultunk egy kicsit Barcelonához képest, és bízom abban, hogy nem leszünk egy másodperces hátrányban a Red Bullokhoz képest. Azonban várnunk kell szombatig” – mondta a spanyol.

„Az idei évben már többször is erősnek tűntünk pénteken, ahogy a McLaren is sokszor igen eredményes volt az első edzésnapon, aztán a Red Bull hirtelen előhúzott valamit, és szinte játszi könnyedséggel megszerezte a pole pozíciót szombaton.”

„Szóval okosnak kell lennünk, és egy jó kört kell összeraknunk szombaton” – tette hozzá Alonso, aki egyelőre elégedett a Ferrari F10 teljesítményével.

„Ez egy olyan pálya, ahol a lehető leggyorsabban magabiztosságot kell szerezned az autóban, máskülönben nem tudod kihozni a technikában és a benned rejlő potenciált. Nekünk már az első napon sikerült jól beállítani az autót, ami hatalmas segítség lesz a továbbiakban.”

„Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy az időmérő nagyon szoros lesz, ahogy azt már az első két edzésen is láthattuk. Hat-nyolc versenyző is három tizeden belül, így egyetlen apró hibát sem engedhetünk meg magunknak. Tökéletesnek kell lennünk szombaton.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(8 komment)
clacko képe

Hajrá FERNANDO!

kecso17 képe

@Gabii: Ott a pont! Igaz, h Alonso-s vok, de elismerem a szerencse mellé állt! És akkor mivan?
Ha Hamilton lett vna az ő helyében, akk az Alonsosok, stb szidnák Hamiltont! Ez egy ilyen sport!
A technika közbeszólt és PONT! hihetetlen h még ilyenkor is ezen akadtok ki! Inkább készüljetek Monacora szurkolni!

Gabii képe

igaz nem vagyok alono-s se mclarenes(mercis vok&Schumi) de miért kell basztatni.?
oké kiestek előle ez a szerencse basszátok meg...
monaco nagyon szoros az eredmény bármi megtörténhhet....:D ha schumi elöl estek volna ki őt basztatnátok...én mind1ik istállót elismerem.de nem baszom le.a Forma1 hez szerencse is kell...:D

Serkocos képe

A RB ezen a pályán kevésbé lesz előnyben, itt nem annyira számít a jó aero csomag. Egyébként meg Monaco mindig egy kicsit lutri, hátmég esőben :)

UNICUMM képe

Meglepetés??? Alonsonak az a meglepi ha nem esik ki előle senki. :)))
és nem érti miért nem került előrébb .... pedig ott rugdosta a malacát a lábai alatt. :)))

Zava képe

@amegmondo: te, ez kajak ilyen Pythiás jóslat volt :D

McLaren fan képe

Az biztos!!!:D

amegmondo képe

Olyan aranyos, hogy senki nem számol a mclarennel. Lesz itt még pofáraesés : )))