Fotó: Bahrain GP
HírekKiemelt

Alonso reméli, néhány dobogó összejön neki idén

Rendkívül fontos hónapok várnak a McLaren Forma-1-es csapatára Fernando Alonso szerint: a kétszeres világbajnok hisz abban, hogy esélyük lesz dobogóra állni a 2018-as szezon során.

Alonso és a McLaren egy 5. hellyel kezdett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, bár kétségtelen, hogy némi szerencsével sikerült előrébb kerülniük a verseny során.

Alonso elárulta, folyamatosan igyekeznek javítani a teljesítményükön, és biztos benne, hogy a következő versenyeken egyre jobbá tudják tenni a Renault-motoros MCL33-as versenyautót.

„Kétségtelen, hogy van potenciál az autónkban. A téli teszteken voltak hullámvölgyeink, mint ahogy Ausztráliában is hullámzóan teljesítettünk. A szabadedzéseken az időjárás szólt közbe, és az időmérő sem volt a legsimább, hogy megmutassuk az autónk valós erejét” – mondta Alonso.

„A versenyünk jó volt, persze szerencsések voltunk a két Haas kiesése, illetve a virtuális biztonsági autó miatt. Nyilván elfogadjuk az 5. helyet, de még sokat kell fejlődnünk, ha fel akarunk zárkózni a három élcsapathoz. Viszont a potenciál megvan, és remélhetőleg a következő versenyeken javulhatunk.”

„Nagy még a lemaradásunk az élmezőnyhöz képest, de szerintem csak rajtunk múlik. A csapatnak kell jól teljesítenie a következő hetekben, a következő négy, öt, hat versenyen. Ha sikerül javítani a pályateljesítményen és faragni tudunk a hátrányunkból, és elérhető közelségbe kerül a pole pozíció, illetve a dobogó, akkor rajtunk múlik, hogy milyen eredményeket érünk el az adott hétvégén.”

Alonso azt mondja, nagyon bízik abban, hogy lesz esélye dobogóra állni a szezon során.

„Úgy gondolom, a következő két hónap rendkívül fontos lesz az idei bajnoki remények szempontjából, de bízom benne, hogy javítani tudunk az autón, egyre jobb teljesítményt hozhatunk ki belőle. Ha a bajnoki címért nem is harcolhatunk, remélhetőleg néhány dobogó összejön idén, vagy rendszeresen a legjobb hat, vagy öt között végezhetünk.”

Szólj hozzá!