Alonso reméli, nem válnak be a riválisok fejlesztései - F1VILÁG.HU

Alonso reméli, nem válnak be a riválisok fejlesztései

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso abban bízik, a riválisok fejlesztései, melyeket a hétvégi Spanyol Nagydíjra terveznek, nem fognak majd jól működni.

A McLaren számára a vártnál nehezebben indult a 2018-as idény, az előszezoni problémák miatt ugyanis nem sikerült tartani a tervezett ütemtervet.

Eric Boullier, a brit istálló versenyigazgatója nemrég azt mondta, a hétvégi Spanyol Nagydíjra tervezik első komolyabb fejlesztési csomagjuk bevetését, ekkor láthatjuk majd először a McLaren „igazi” 2018-as autóját.

A kétszeres világbajnok Alonso azt mondta, kíváncsian várja az újításokat, ugyanakkor pedig reméli, riválisaik nem tudnak nagy előrelépéseket tenni.

„Barcelonában jön egy új aerodinamikai csomag, de szerintem a paddock 95 százaléka új aero-csomaggal érkezik majd a hétvégére” – mondta Alonso.

„Szóval a különbségek lehet, hogy ugyanolyanok maradnak, vagy csak egy kicsit zárkózunk fel. De az is lehet, hogy még több területet veszítünk. Ki tudja? Alapvetően rajtunk áll, hogy működésre bírjuk-e ezt a csomagok, és remélhetőleg a többiek nem teljesítenek olyan jól. Ebben bízunk.”

Alonso a 7. helyen zárta az Azeri Nagydíjat, habár a szezon során eddig egyszer sem tudott a top 10-ben végezni az időmérőkön. Jelenleg tehát a McLarennél az egykörös tempó jelenti a gyenge pontot, az opportunista vasárnapi teljesítménynek hála pedig Alonso jelenleg a 6., csapata pedig a 4. helyet foglalja el a pontversenyben.

Eric Boullier elárulta, minden hétvégére visznek magukkal új elemeket – annak reményében, hogy folyamatosan javítani tudnak a teljesítményen.

„Barcelonától kezdve lesz egy új irányvonal – de arra nem számíthatunk – ahogy Fernando is mondta –, hogy mindenkit átugrunk” – fogalmazott a francia szakember.

Hirdetés

„Mindenki hoz újításokat, főleg az első európai versenyekre. Monacóban újabb fejlesztések érkeznek majd. Kanadában és Silverstone-ban szintúgy. Szóval minden versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!