Fotó: Renault
Hírek

Alonso reméli, sikerül javítani a tempón Spanyolországban

A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso abban bízik, a hétvégi Spanyol Nagydíjon sikerül közelebb kerülniük riválisaikhoz, mivel bevallottan a várakozásokon alul teljesítettek a 2018-as szezon első négy versenyhétvégéjén.

A spanyol mégsem csalódott, hiszen eddig minden versenyen célba értek, ráadásul a konstruktőri pontversenyben a McLaren a negyedik helyet foglalja el.

Alonso mindazonáltal újságíróknak nyilatkozva Barcelonában elismerte, nagy még a lemaradásuk, ezen pedig szeretnének faragni Spanyolországban.

„Nos, azt gondolom, le vagyunk maradva. Kétségkívül nem vagyunk olyan helyzetben, mint amilyenben lenni szeretnénk, vagy amilyenre számítottunk a tél elején” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Ugyanakkor viszont azt gondolom, pozitívan indult a szezon. Mi vagyunk az egyetlen csapat, mely mind a négy versenyen célba ért mindkét autójával. Minden egyes futamon pontokat szereztünk, és a negyedik helyet foglaljuk el a konstruktőrök versenyében.”

„3 hónapja tesztelni voltunk itt, és mi tettük meg a legkevesebb kört a csapatok közül, sok problémánk volt. A megbízhatóság aggasztó volt az ausztráliai első verseny előtt, most viszont meglehetősen elégedettek vagyunk az eredményekkel. Ami viszont a versenyképességünket illeti: nem vagyunk még a Q3-ban, nem vagyunk a top 10-ben, ezen pedig változtatni szeretnénk ezen a hétvégén, ha lehet.”

„Nyilván ez pálya vonalvezetését tekintve eltér az eddigi helyszínektől, és mindenki fejlesztésekkel érkezett ide. Mi is, szóval remélhetőleg kicsit javítani tudunk a tempón. De majd meglátjuk. A legfontosabb, hogy folytassuk a pontszerzést vasárnaponként, és segítsem a csapatot a konstruktőri negyedik hely megtartásában.”

Alonso hozzátette, azt nehéz megmondani, hogy pontosan mekkora a hátrányuk az élcsapatokhoz képest, az azonban beszédes, hogy az időmérőkön még nem sikerült beverekedniük magukat a Q3-ba.

„Nehéz megmondani, hogy pontosan mennyire is vagyunk lemaradva. De ha az év első időmérőit vesszük alapul, a Q2-ben futott időket, akkor mind a négy hétvégén kiestünk. 1,8-2 másodperces hátrányban voltunk. Ez a becslésem. Nem tudom, a többiek mennyire nyomták a Q2-ben, szóval lehet, hogy több ennél, de lehet, hogy kevesebb – függően a pályától.”

„Eddig motorigényes helyszíneken voltunk, szóval itt, illetve Monacóban más képet kaphatunk. Remélhetőleg a McLaren tempója is javul kicsit. És ahogy mondtam, Spanyolországba minden csapat fejlesztésekkel érkezett. Ezek közül néhány jobban működik majd, másnak pedig több idő kell. De remélhetőleg profitálhatunk a helyzetből.”

„Hosszú út áll még előttünk – ugyanakkor viszont tavaly nulla ponttal álltuk itt. A hatodik helyet foglalom el az egyéni pontversenyben, a csapat pedig negyedik a konstruktőrök között, szóval e tekintetben a kezdés jó volt. Meg kell tartanunk a lendületet.”

A McLaren versenyzője hozzátette, meggyőződése, hogy a középmezőnyben ezúttal is rendkívül kiélezett küzdelem várható.

„Nyilvánvalóan szoros küzdelemre számítunk ezúttal is. A középmezőny nagyon szoros. 2-3 tizedmásodpercen belül van egymáshoz képest 7-8 autó, és ezek között ott van a Renault és a McLaren is, szóval szoros küzdelem lesz.”

Szólj hozzá!