Fernando Alonso elmondta, hogy felőle akár eshet is az eső a vasárnapi versenyen, ugyanis meg van győződve arról, hogy versenygépe mind a száraz, mind a vizes pályán kiválóan teljesít Szingapúrban.
A Ferrari spanyol versenyzője zsinórban második rajtelsőségét szerezte meg a mai időmérőn, ahol egy tizeddel ugyan, de maga mögé utasította Sebastian Vettelt, akinek így meg kellett elégednie a második hellyel.
A meteorológusok előrejelzései szerint az elmúlt napokhoz hasonlóan, vasárnap is esni fog az eső, ami azt jelenti, hogy még ha el is áll a verseny kezdésének időpontjáig, szinte biztosra vehető, hogy nyirkos pályán veszi kezdetét a megmérettetés.
Alonso azonban úgy érzi, hogy nincs mitől félnie, mert versenygépe mind a száraz, mind a vizes pályán kiválóan teljesít a szingapúri aszfaltcsíkon.
„Egy nagyon kemény verseny lesz, de a legjobb pozícióból rajtolhatunk” – mondta. „Az első pozíció mind száraz, mind vizes pályán segíthet, mert az élen a legjobbak a látási viszonyok, így ezt ki kell majd használunk.”
„Amennyiben a holnapi nap folyamán bármikor is esni fog az eső, biztosra vehető, hogy a pálya egyes részei vizesek maradnak a versenyre, szóval minden a túlélésről fog szólni.”
„A pole pozíciónál jobb helyről nem is lehetne rajtolni, és egyáltalán nem aggódunk, hogy esetleg vizes lesz a burkolat, mert mind száraz, mind vizes pályán kiválóan teljesít a versenygépünk, ami hatalmas magabiztosságot ad számunkra.”
Alonso jelenleg 19 ponttal van lemaradva az ötödik pozícióból rajtoló, a bajnokság élén álló Mark Webber mögött, és elmondása szerint céljuk az lesz, hogy pontokat hozzanak a Red Bull ausztrálján, illetve Lewis Hamiltonon, aki szintén előtte áll a bajnokságban.
„A legfőbb célunk az, hogy a dobogóra álljunk” – mondta. „Jelenleg Lewis és Mark előttünk áll a bajnokságban, szóval célunk az lesz, hogy ha tudunk, előttük végezzünk a versenyen, ha viszont nem, akkor a lehető legközelebb maradjunk hozzájuk, hogy minél kevesebb pontot veszítsünk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(18 komment)Klán! Vigyázz mit kívánsz.....már megint,emlékezz a multkori futamra! Tudod az átok visszaszáll!
Miért bántjátok Klant?Joga van bárkit és bármit utálnia.Egyébként minden jóérzésű ember okádik attól amit a Ferka művel.Én is utálom az olyan embereket,mint Csalonzó.Szvsz egy jellemtelen szar ember,de ne aggódjatok valamilyen úton-módon megnyeretik vele a vb-t.
Az ojanokat mind a klan mért nem tiltjátok ki???????????
@klan: Ez egyértelműen agybetegségre utaló jelek.:D
Nana. Klan a McLaren nevében vegyél vissza. Nem szép dolog az ilyen.
@klan: Pontosabban Seggfej.Kedves klan
@robihar: te csak ne ajálgass semmit mert nagyon is tudom mi van,jobban érzem magam másnál még nálad is jobban,,orvost meg hagyd ki,mert ,lehet neked kéne orvos nem nekem,tuti az álapotom,,azért kéne orvoshoz mennem mert nem szeretem a ferrárit,ezszerintem jó ha utálja valaki a ferrárit,és semmi orvosi dolog nincsen benne ,fitt vagyok,komám jobb ha tudod
@GentlManus: mi a problémád,senki se ovodás,csak lehet te nem fogod fel a dolgokat,és anyámat és apámat hagyd ki,mert te vagy egy szemét láda rohadt ferrárista,akkor is alonzó egy nagy szar,,,,azt kívánom essen ki a francba,,ÉRTED SEKFEJKÉM!!!!!!!!!!
@Sthill: nekem semmi bajom,csak utálom,alonzót,és a koszos ferrárit,ez nem betegség hanem jó,meny el te ,és vizsgáltasd ki magad mért szereted a koszos ferrárit,ezt javaslom neked
@klan: Te is az vagy,illetve egy időzített agyrém.Eddig szántalak, az idióta szerencsétlen beszólásaid miatt,de most már szánalmat sem érzek.:D
Pusztán csak egy kérdésem és egy mondatom van.
Orvos már látott?
Mert ha nem akkor sürgősen menj el hozzá és vizsgáltasd meg magad.Javaslom, hogy egy pszichológus felkeresését.:)
@McLaren fan: Azért azzal legyél csak tisztában hogy Alonso Spában a nyolcadik helyen halad és tiszta ideg volt amiért igy elrontották a versenyét,és azért valjuk be csak így egymás közt hogy onnan jönni kellet mert már nem sok volt hátra.
És persze hogy belehibázott,ilyen esetekben még szárazon is megesik nemhogy esőben.
Most pedig a poleból fog indulni és egyértelmüen nem lesz gondja ,már csak azért sem mert megszokja a pályát vizes körülmények között és aztán mehet a maga ritmusában.
Sőt még ha akar, akkor lassaban is mehet mert ki lesz az a nem normális ember aki bekockáztatja ezen a pályán ,vizes körülmények között megelőzni Fernando Alonsot.
Ennyit erről, és sok sikert Alonsonak, és persze minden Forma1-es versenyzőnek hogy ne történjen baleset.és ne legyenek veszélyesek egymásra.
Forza Alonso.
@klan: Neked valami agyi problémád lehet és sajnállak de tudom javasolni mihamarabbi kórházba meneteledet!
@klan: komolyan elmehetnél már innen!!! kiscsoportos óvodások inteligensebbek és kúltúráltabbak mint te! jesszus sajnálom szegény apád és anyád nem tehetnek róla h egy ilyen normálatlan gyerekük van! ŐSZINTE RÉSZVÉTEM NEKIK te pedig szívtad mert alonso megnyeri és akk majd sírhatsz :D de ki foglak röhögni :D
pedig félhet a motorjától mert egy időzített bomba van benne remélem fel is fog robbanni,
ha ha ha
Remélem holnap nyer!!Toma Fernando!!
@McLaren fan:
Jól meg aszontad!
Az első ötből mondj egy pilótát, aki nem nézett eddig tükörbe?
És ha ugyanaz történik mint SPA-ban, akkor mi a lósz@r lesz?! Maximum egy szép mosolyt csal a rosszindulatú ellendrukkerek arcára.
Ugyanannyira kell félnie az esőtől, mint Hamiltonnak, Vettelnek, Webbernek vagy bárki másnak.
Jólvan hogy nem fél az esőtől csak nehogy az legyen a vége mint Spában:D:D