Alonso sokat vár az új Ferraritól a Brit Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Alonso sokat vár az új Ferraritól a Brit Nagydíjon

HIRDETÉS

Bár a vártnál gyengébben teljesített az elmúlt versenyen, Fernando Alonso sokat vár a hétvégi Brit Nagydíjtól, ahol véleménye szerint jobban kijöhet a Ferrari vadonatúj csomagjának igazi ereje.



Annak ellenére, hogy a vártnál gyengébben teljesített az elmúlt versenyen, Fernando Alonso sokat vár a hétvégi Brit Nagydíjtól, ahol véleménye szerint sokkal jobban kijöhet majd a Ferrari vadonatúj csomagjának igazi ereje.

Míg a McLaren csak ezen a hétvégén veti be új fejlesztéseit, a riválisok, köztük a Ferrari már Valenciában pályára vitte újításait, melyek között helyet kapott a Red Bull-féle kipufogórendszer, ami a diffúzor hatékonyabbá tételét hivatott szolgálni.

Annak ellenére, hogy az új fejlesztések nem hozták meg a várt sikert, és a Ferrari pilótái a Red Bull duójától, illetve Lewis Hamiltomtól is kikaptak az időmérőn, majd egy balul elsült biztonsági autós fázis miatt csúnyán visszaestek a versenyen, Alonso optimistán várja a hétvégét.

„Úgy gondolom, hogy a szezon egy döntő fontosságú részéhez érkeztünk, hiszen a következő négy hétben három verseny kerül megrendezésre” – mondta a spanyol világbajnok a Ferrari hivatalos weboldalán.

„Úgy érzem, hogy mind technikai fronton, mind fizikálisan megfelelően fel vagyunk készülve az előttünk álló időszakra, így nem gondolom, hogy bármi probléma lenne.”

“Valenciában több jelenetős újítást bemutattunk az F10-es modellen, és még több lesz Silverstone-ban, illetve a következő versenyeken.”

„Egy intenzív fejlesztési programon vagyunk, és úgy gondolom, hogy hamarosan látni fogjuk ennek az eredményét. Továbbá nagyon óvatosan készülünk a következő időszakra, hiszen három futamot teljesítünk négy hét alatt, ami fizikálisan sokat kivesz az emberből.”

Alonso azt is elmondta, hogy Silverstone alapjáraton nem fekszik autóiknak, ám úgy érzi, a gyors kanyarokkal tarkított brit pálya jobban ki fogja hozni az új fejlesztésekben rejlő potenciált, mint az elmúlt futamnak helyet adó Valencia.

Hirdetés

„Bár az idei évben változott a pálya vonalvezetése, az nagyjából ugyanolyan maradt, mint az elmúlt években, hiszen továbbra is túlnyomó többségben vannak a gyors kanyarok, melyek megmondom őszintén, hogy nem igazán fekszenek autóinknak” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

„Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az újítások, amiket Valenciában pályára vittünk, leginkább ezekben a gyors kanyarokban hoztak sokat, így jobb, ha várunk, és csak azután mondunk ítéletet a teljesítményünkről. Én viszont optimista vagyok.”

Az előrejelzések szerint túlnyomórészt napos, meleg idő fogadja majd a mezőnyt a hétvégén, ám Angliában szinte lehetetlen megjósolni az időjárást, és mindig van esély arra, hogy elered az eső, ami akár a Ferrari kezére is játszhat.

„Mindig van esély arra, hogy az eső szerepet kap Silverstone-ban” – folytatta. „Meg lennék lepve, ha egy teljesen száraz hétvégénk lenne, éppen ezért minden helyzetre fel vagyok készülve.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!