Megosztás:

Alonso szárnyalt a McLaren új fejlesztéseivel

Alonso végül az 5. legjobb idővel zárta a pénteki napot Szepangban.
Alonso végül az 5. legjobb idővel zárta a pénteki napot Szepangban. © McLaren

Igazán biztatóan teljesítettek a McLaren Forma-1-es csapatának legújabb fejlesztései Malajziában – a brit istálló ásza, Fernando Alonso remekelt, mindkét edzésen a top 5-ben zárt.

Bár a McLaren idén folyamatosan küszködik motorpartnerével, a Hondával, igyekszik állandó jelleggel javítani versenyautóján: a csapat Malajziába is egy komolyabb fejlesztési csomaggal érkezett, az újítások pedig pénteken Fernando Alonso versenyautójára kerültek fel.

A spanyol az esős nyitóedzésen a 3. legjobb időt autózta, délután pedig száraz körülmények között 5. lett.

„Jó látni, hogy az új és jelentősnek mondható elemek úgy reagálnak, ahogy vártuk” – mondta Eric Boullier versenyigazgató, majd arra a kérdésre, hogy meglepte-e Alonso tempója, így felelt: „Igen, egy kicsit jobb volt, mint vártuk.”

„Az autóján az új csomag volt, és volt olyan etapunk, mely során a teljesítményre mentünk, amit szerintem más csapatok nem tettek meg, hiszen délelőtt esett az eső.”

„Mint általában, ezek még csak edzések – és mi nem az edzéskirályok akarunk lenni. Tettük a dolgunkat, azért vagyunk itt, hogy kiértékeljük az autónkat.”

Maga Alonso úgy nyilatkozott, pozitív napon van túl, de még túl korai pontosan megítélni, mennyire is jók az újítások.

„Az első edzésen próbáltuk tesztelni az autót, hogy lássuk, minden jól működik-e” – magyarázta a spanyol.

„Valószínűleg akkor mentünk ki, amikor a pálya kevésbé volt vizes, és előreléptünk a 3. helyre, ami mindig jó. És a második edzésen az autó jól kezelhető volt száraz pályán. Nem kell sokat változtatnunk holnapra, és ez mindig pozitív. Majd meglátjuk, mit tehetünk.”

„A Q3 nem lesz könnyű, de megpróbálunk odaérni. Jól ki kell elemeznünk az újításokat, mert minden egyes alkalommal más-más konfigurációval mentem pályára – de mindegyik igazán jól ment.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Rendkívül nehéz napot zártak pénteken, Malajziában a Mercedes versenyzői – Lewis Hamilton és...

Hozzászólások

( komment)