Alonso szerint a Ferrari a felelős a botlásért - F1VILÁG.HU

Alonso szerint a Ferrari a felelős a botlásért

HIRDETÉS

Fernando Alonso hárít, és egyértelműen csapata rossz gumistratégiáját okolja azért, hogy csak a tízedik helyről vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak, miután a nem várt eső miatt nem tudott javítani utolsó gyorskörén a mai időmérőn Spa-Francorchamps-ban.


Fernando Alonso hárít, és egyértelműen csapata rossz gumistratégiáját okolja azért, hogy csak a tízedik helyről vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak, miután a nem várt eső miatt nem tudott javítani utolsó gyorskörén a mai időmérőn Spa-Francorchamps-ban.

A spanyol versenyző mindkét edzést az élen fejezte be pénteken, és magabiztosan várta a mai időmérőt, ahol végül csak a tízedik helyen végzett, amiért a Ferrari rossz stratégiai döntését hibáztatja.

„A kvalifikáció utolsó etapjára már csak egy új szett lágy gumim maradt. A csapat pedig úgy döntött, hogy azt a tréning végén fogjuk használni, mert azt gondoltuk, hogy akkor lesznek a legjobbak a körülmények, azonban hirtelen elkezdett esni az eső” – mondta Alonso.

„Mindenkinek két új szett lágy keveréke volt, nekem viszont nem. Az eredmény nem tükrözi a valóságot, hiszen az autó sokkal jobbra képes, mint a tízedik hely, szóval nem gondolom, hogy visszaesett volna a teljesítményünk az első napot követően.”

A versenyzők többsége az utolsó etap elején futotta meg legjobb idejét, mikor teljesen száraz volt a burkolat, ám Alonso első mért köre több mint másfél másodperccel volt lassabb, mint a pole pozíciót végül megszerző Mark Webberé, aki szintén a tréning elején futotta meg legjobb idejét.

A kétszeres világbajnok elmondta, hogy ugyanazokon a gumikon teljesítette első gyorskörét, mint amiken a második etapban körözött, mert csapatának az volt a terve, hogy az időmérő utolsó perceire teszi fel a friss lágy gumikat, hiszen nem számított az esőre.

„Mindenkinek ugyanarra volt szüksége, egy gyorskörre, és aztán még egyre” – magyarázta a spanyol. „Azonban nekik két új szett lágy gumijuk volt, mert nem használtak el egyet a második etapban, szóval ez volt a nagy különbség.”

„Nem vagyok különösen meglepve, hiszen ha esik az időmérőn, akkor szinte bármi megtörténhet, már az első etapban is kis híján kiestünk.”

Alonso, aki húsz ponttal áll a listavezető Webber mögött az egyéni bajnokságban, mindezek ellenére sem aggódik, ugyanis meggyőződése, hogy még képes lesz harcba szállni a győzelemért a vasárnapi futamon, különösen, ha esni fog az eső.

Hirdetés

„Az autó teljesítménye sokkal jobb, szóval az elvárásaim a versenyre semmit nem változtak” – mondta. „A bajnoki címért harcolunk, szóval mindent meg kell tennünk azért, hogy mindenkit megverjünk. Meg kell próbálnunk nyerni, vagy legalább a dobogóra állni.”

„Lehetetlen megjósolni, hogy milyen lesz az időjárás a versenyen. Majd meglátjuk, hogy jó döntéseket hozunk-e holnap. Mindenképpen szükségünk van a szerencsére egy ilyen izgalmasnak, és mozgalmasnak ígérkező versenyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!