Fernando Alonso szerint nem csak csapatának, de senkinek nem lesz esélye harcba szállni a Red Bull versenyzőivel a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, miután az energiaital-gyárosok szó szerint szétverték az egész mezőnyt a mai időmérőn Barcelonában.
A Ferrari spanyol pilótája a negyedik helyen végzett, ám ideje majd’ egy teljes másodperccel bizonyult lassabbnak a rajtelsőséget megszerző Mark Webber legjobbjánál, aki biztosította, hogy ne szakadjon meg a Red Bull veretlenségi sorozata az időmérőn az idei szezonban.
Alonso ugyan bízik abban, hogy versenykörülmények között közelebb kerülhet riválisaihoz, úgy véli, hogy butaság lenne azt gondolni, hogy harcba fognak tudni szállni a Red Bullal a holnapi megmérettetésen.
„Ami a tapadást és a leszorítóerőt illeti, egyáltalán nem lehetünk elégedettek” – mondta a kétszeres világbajnok az időmérő után. „A beállításokkal sem voltunk teljes mértékben kibékülve egész hétvégén, így van még min javítanunk.”
„Azonban a Q3-ban talán sikerült megtalálnunk a lehető legjobb kompromisszumos beállításokat, így ki tudtuk aknázni az autóban rejlő potenciált.”
„Holnap a versenyen remélhetőleg közelebb lesz a teljesítményünk a Red Bulléhoz, mert eddig mindig jó volt a versenyteljesítményünk, így bízunk abban, hogy egy kicsivel közelebb kerülhetünk hozzájuk.”
„Azonban csodára nem számíthatunk, hiszen ha két-három tized a lemaradásod, akkor még van esélyed harcba szállni a győzelemért, de mikor egy másodperccel vagy lassabb, akkor esélyed nincs a győzelemre."
"Normál körülmények között a Red Bull a favorit a futamra.”
„Mindezek ellenére magabiztosan várjuk a versenyt, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy lesz lehetőségünk arra, hogy ott legyünk a dobogón. Már csak az kell, hogy ne hibázzunk, illetve lecsapjunk rá, amint felbukkan egy lehetőség.”
Alonso csapattársa, Felipe Massa jóval gyengébben szerepelt, a brazil csak a kilencedik helyen végzett, így az ötödik sorból vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(22 komment)tök 8 a nigró(hamilton) úgyis kimegy a pályáról alonso meg nem tom az tud vezetni bár én nem vagyok oda érte hajrá schumi:D
Segített a türelem, és kicsit a csoda is!!! :)))
netizen70, így verseny után, látod már, hogy az idő mérő más szitu!!!
A verseny nem egy körből áll!!!Ne legyen nyugodt egy RB drukker sem.Hamilton és Alonso ott lesz a hátuk mögött,csak egy kis hiba és...........
@Baltasar prof: Neked legyen igazad:D Én kevésbé látom ilyen rózsaszínben a dolgot.
@netizen70:
az idő mérő, nem tévesztendő össze a versennyel.
eddig is nagy menők voltak, és versenyben nem nagyon muzsikáltak, webber 8. a vb tabellán, vettel meg , hirtelen nem is tudom.
@UNICUMM:
Alonso 4. nem ötödik, előbb nézd meg, utána mond.
És mért lenne az égés hogy egy 3vagy 4 legjobb autóval a 4. helyen van és a csapattársát 0,648 mp-vel veri, aki ugyanazzal az autóval 9., ha valakinek égés, márpedig most már kezd az lenni, akkor az Massának az.
@Baltasar prof: Hát sajna az nem ezen a versenyen lesz:) 1mp az 1mp, ha körönként csak fél másodperccel húznak el az is bőven sok.
Azt várom, mikor az RB pilóták fülére rámondja a mérnök, hogy jön Nandó, majd azután, mikor fékezik el magukat!
Mert ugye, tudnak ők olyat is!
Red Bull titka nem más, hogy a kanyarokban másokkal szemben: van tapadása. Ezért van ekkora előnyük, az új fenék lemezük és az új első szárnyuk ezt még jobban kihozta kocsiból. A többiek más irányban próbálkoztak. Hami és Alonso azért tud valamennyire ott lenni, 3,4 hely mert az ő vezetési stílusukban benne van hogy a kanyarokban rendesen csúsztatják a kocsit.
Na mármost , mivel a fenéklemez fejlesztése illetve annak cseréje az autó teljes konstrukciójától függ, nem hiszem, hogy idén be fogják hozni a lemaradást, talán a szezon végére.
Ugyanakkor ha bevezetik a KERSt, akkor a energiaitalosok lesznek hátrányban, mivel ők ezen a téren semmit nem fejlesztettek.
FORZA FERRARI FOREVER!
@amerika: álmodj királylány:) Hol láttál olyant , hogy két külön csapatban lévő pilóta összebeszél és stratégiát alakít ki? Mellesleg ne felejtsük el, hogy messze nem puszipajtások:)
Lehet hogy most bejön Alonsonak, hogy megint hamarabb kilő a rajtnál és most senki nem veszi észre!
máskülömben semmi esélye és jó nagy égés lesz a hazai közönsége előtt az 5. helyével. De lehet még esélyes ha mondjuk ismét kihullanak előle a nagyok.
@lajcsi: Nem példa nélküli, a nagy fölény.Emlékezz csak vissza 2004-re amikor a ferrari Schumival legyőzhetetlen volt.Egy-egy botlás volt ugyan,de senki sem tudta megállítani őket (Csak a FIA a szabálymódosítással, ami pont a nagy fölény miatt volt).
Sajnos ez elég szomorú hogy, nem a sportról szól hanem a nézettségtől ami persze pénzt jelent.Ezért ha a csapatok nem tudnak közelkerülni a redbull hoz akkor majd megint várhatunk hasonló intézkedéseket, természetesen a sport érdekében :)
@lajcsi: Már tavaly év végén is nagy előnyben voltak.
Ezt úgy vitték át, hogy lényegében az RB5-öst használják, beépítve a megnövelt tankkal és új aerodinamikai elemekkel kiegészítve. Így tulajdonképpen az RB6 az csak egy álnév.
A Ferrari totál új autót tervezett, Ami aggaszt az az, hogy mire teljesen győztes modell lenne, már lehet, hogy elkésnének.
A McLaren is teljesen új autót épített, bár ebből több elem is benne van az MP4-24-ből. Alapjaiban jó, de ugyanaz igaz rá mint a Ferrarira.
A Mercedes pedig még mindig nem tud kilábalni a tavalyi Silverstone-i hullámvölgyből. Schumachertől nem rossz ez a 6. hely, már csak azért is, mert eddig idei időmérőn ez a rekordja. Rosberg is 1 tizeddel ott volt mögöttük.
A dolgot árnyalja, hogy úgy tűnik, hogy a Renault behozta a 3 tizedes hátrányát időmérőn velük szemben, úgy hogy saját elmondásuk alapján, nekik nem volt erre a futamra nagy fejlesztési csomagjuk.
Jelenleg középkategóriába lehet őket sorolni.
Megmondom nektek őszintén hogy van esély a jo Alonso és Hamilton szereplésre is csak ahoz az kell hogy a rajtnál előrébb lépjenek valahogy lehet hülyeség de Hamilton és Alonso átverhetné őket a rajtnál egy kis csinnyel ha öszebeszélnek és a rajtnál előzhetnének okosan, értitek.És aztán megegyeznének látnák ők azt ki a gyorsabb.DE sztem a rajtnál szinte biztos hogy az egyik RedBull visza fog csuszni és már csak egyet kell előzni nem lehetetlen küldetés bármelyköjük nyerhet ha segitenek egymáson mert máshogy nem megy.
@gold:
Na, akkor majd figyelj oda...
@Baltasar prof:
Én Webber-ben "bízok" :)
Higgyétek el, egyik RB pilóta sem lesz nyugodt, két ilyen kaliberű pilótával a hátában!
Hamiltonnak és Alonsonak akkor lesz valamelyest komolyabb esélye hogyha a rajtnál valamelyik RB elé tudnak kerülni, de még akkor is necces.
@lajcsi: hát Haminek guruljon is el a gyógyszere különben uncsi futam elé nézünk!
Hát jah....sajna Alfi elkeseredése teljesen jogos....
Itt kell megemlíteni, hogy lehet a Ferrarinál hatalmas anyagi háttér, lehet a mercedesnél 7szeres VB vagy Ross Brawn az állítólag legnagyobb stratéga, lehet a Mclaren az egyik legagresszivebben fejlesztő csapat, de mióta Newey és Horner összeállt azóta lehetett látni hogy ennek a két palinak össze fog jönni.1 mp az nagyon komoly előny és szerintem tuti nem csalnak.
Hami hátha elkapja őket, ha elgurul a gyógyszere:D
És hajrá TÖBBIEK is!
igen, eddig még fogható volt a Red Bull a kb 4-es előnyével ami a futamon eltűnt.
De ez az 1 mp hátrány rengeteg, látótávolságon kívül van jóval, még futamon is legjobb esetbn uis0,5mp/ kör lesz a hátrány.
Szerintem Alonso-nak igaza van.a Red Bull-t lehetetlen lesz megverni sajnos.Ha lenne eső,én akkor is a Red Bullokat tartom a favoritnak,de akkor közbeszólhat Lewis is!!!Adná isten hogy ez legyen!!!:D