Megosztás:

Alonso szerint hiba lenne leírni Schumachert

Alonso óvatosságra inti a rajongókat.
Alonso óvatosságra inti a rajongókat. © Ferrari

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy hiba lenne bárkit is leírni a négy élcsapat versenyzői közül, hiszen egyelőre még minden teljesen nyitott, azt pedig csak később tudhatjuk meg, hogy kik a legesélyesebbek a bajnoki cím megszerzésére az idei évben.

Eddig úgy tűnik, hogy a Ferrari és a Red Bull Racing uralja a mezőnyt, bár utóbbi számára eddig nem sok babér termett, ugyanis mindkét versenyen technikai problémák hátráltatták, pedig minden esélye megvolt a győzelemre.

A McLaren is egyre inkább zárkózik fel a két éllovas mögé, Jenson Button egy fantasztikus taktikai húzással megszerezte a győzelmet Ausztráliában.

Eddig a Mercedes a leggyengébb láncszem a topcsapatok közül, ám Alonso figyelmeztetett, hogy sem Nico Rosberget, sem pedig a hétszeres világbajnokot, Michael Schumachert nem szabad leírni, hiszen a brackley-i bázisú csapat egyre erősebb.

„Egyelőre a Mercedes talán nem elég gyors a Red Bullal és a Ferrarival összehasonlítva, de továbbra is azt gondolom, hogy a Mercedes, vagy Nico, illetve Michael a bajnokság egy pontján nagyon erős lesz, talán már itt, vagy Kínában, vagy Barcelonában” – mondta a spanyol versenyző a riportereknek Kuala Lumpurban.

„A bajnokság nagyon hosszú, és Michael mindig is egy ellenfél lesz.”

„A McLaren, a Red Bull, és a Mercedes a legnagyobb ellenfelünk, és csak a szezon későbbi szakaszában lehet megmondani, hogy a nyolc versenyző közül ki a legesélyesebb és ki van versenyben az egyéni bajnoki címért.”

„Két verseny után még mindenki ellenfél, és harcban van, még akkor is, ha a Red Bull talán a legerősebb, és az ő srácaikra kell a legjobban odafigyelni jelen pillanatban, még ha eddig nem is tudtak egy tökéletes hétvégét összerakni.”

„Ha ez sikerül nekik, akkor az első két pozícióban fejezhetik be a versenyt, így nem lehetünk nyugodtak, és továbbra is nagyon keményen kell dolgoznunk az autó fejlesztésén, különösen úgy, hogy arra számítok, hogy a McLaren és a Mercedes zárós határidőn belül sokkal inkább versenyben lesz.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(3 komment)
mzso képe

Még jó hogy már rég leírtam.

netizen70 képe

azért Webber be tudta fejezni a versenyt pedig széthajtotta az autót, szóval az a megbízhatóság nem olyan rossz, persze amint látjuk van it dolgozni rajta, nem írnám le ilyen könnyen a Redbullt. McLaren és a Merci előrelép és én a Ferraritól is várok előrelépést, na akkor majd nem kell foglalkozni a RedBullal, habár ott is vannak tartalék és ne feledjük a tökőr dolgot, az is elvehet pár tizedet.

robitusszin képe

Szerintem a red bulltól nem kell félni mert hiába gyors ez egy nagy fos autó,mindig lesz vmi bajuk.Ami a többi csapatnak kedvez pont a megbízhatóság na erre mondom hogy a merci és a meki a legjobbak