Alonso szerint Massával számolni kell idén - F1VILÁG.HU

Alonso szerint Massával számolni kell idén

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, a téli teszteken látottak alapján arra lehet számítani, korábbi csapattársa, Felipe Massa komoly ellenfele lesz majd a 2014-es évadban.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, a téli teszteken látottak alapján arra lehet számítani, korábbi csapattársa, Felipe Massa komoly ellenfele lesz majd a 2014-es évadban.

Massa nyolc szezon után intett búcsút a Ferrarinak a tavalyi szezont követően, idén pedig már a William színeiben folytatja a versenyzést a Forma-1-ben.

A grove-i gárda igencsak erősnek mutatkozott az előszezoni teszteken, hiszen autója nemcsak megbízhatónak, de meglehetősen gyorsnak is bizonyult.

Alonso úgy véli, az előttünk álló idényben komolyan kell számolni a Williamsszel, illetve Massával.

„Már néhányszor beszélgettem Felipével” – mondta a spanyol versenyző.

„Boldog új csapatánál, a Williams komoly F1-es történelemmel bír, ráadásul nagyon erősen alakult számukra a téli tesztidőszak.”

„Ez nagyon pozitív, hiszen most harcolni tudnak majd. Felipe kétségkívül komoly ellenfél lesz idén.”

Alonso nem tulajdonított komoly jelentőséget azoknak a pletykáknak, melyek szerint nem tud majd jól együttműködni Massa utódjával, a szintén világbajnok Kimi Räikkönennel.

„Megpróbálunk együtt dolgozni a Ferrari érdekében, és Ausztráliába érkezvén keményen fogunk harcolni. Szóval meglesz a belső versengés – mint minden csapatban –, hiszen mindketten a másik előtt akarunk végezni, és remélhetőleg ez segítheti a Ferrarit.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!