Alonso szerint Monacóban összejön a pontszerzés - F1VILÁG.HU

Alonso szerint Monacóban összejön a pontszerzés

HIRDETÉS

A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso abban bízik, csapata a hétvégi Monacói Nagydíjon megszerezheti idei első pontjait.


A McLaren kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso abban bízik, csapata a hétvégi Monacói Nagydíjon megszerezheti idei első pontjait.

A wokingi istálló számára nehezen alakult az idei év, a Hondával való újraegyesülés után egyelőre csak sereghajtóként szerepelnek versenyzői.

Miután azonban a McLaren és a Honda folyamatosan fejlődik, autói egyre versenyképesebbé válnak, Alonso pedig abban reménykedik, Monaco szűk utcái kedvezhetnek majd nekik.

„Szerintem Monacóban pontot szerzünk majd” – mondta a spanyol a Sky Sports Newsnak.

„Spanyolországban számításaink szerint kilencedikek lettünk volna, csak kiestünk, úgyhogy ott volt az első igazi lehetőségünk a pontszerzésre. Monacóban pedig jön a második.”

„Mostantól kezdve mindig a top 10 határán leszünk a következő két három futamon. Ausztria után pedig remélhetőleg még előrébb kerülünk – reményeim szerint a hetedik, nyolcadik helyre. Ez a cél.”

Alonso hozzátette, továbbra is hisz abban, hogy az évad utolsó felében már közel tudnak kerülni az élmezőnyhöz.

„A bajnokság utolsó részében – még ha ez nagyon ambiciózus cél is – közel kell kerülnünk a dobogós helyekhez.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!