Alonso szerint nem volt katasztrofális az idei év - F1VILÁG.HU

Alonso szerint nem volt katasztrofális az idei év

HIRDETÉS

Habár esélye sem volt a világbajnoki címre, Fernando Alonso egyáltalán nem nevezné katasztrofálisnak az idei esztendőt, ugyanakkor tudja, az embereknek komoly elvárásaik vannak vele szemben.


Habár esélye sem volt a világbajnoki címre, Fernando Alonso egyáltalán nem nevezné katasztrofálisnak az idei esztendőt, ugyanakkor tudja, az embereknek komoly elvárásaik vannak vele szemben.

227 megszerzett pontjával a spanyol csupán a bajnoki tabella harmadik helyét foglalja el, hátránya 147 pont a már világbajnok Sebastian Vettellel szemben.

Alonso újságíróknak nyilatkozva Abu Dhabiban elárulta, tudja, hogy nem lehetnek elégedettek az idei eredményekkel, és mindent megtesznek azért, hogy jövőre minden egyes versenyen a győzelemért harcoljanak.

„Nem volt katasztrofális az idei év, de ha az ember a Ferrarinál versenyez, akkor sok elvárást támasztanak vele szemben” – fogalmazott a kétszeres világbajnok.

„Az emberek azt várják, hogy versenyeket nyerjünk, és hogy a bajnoki címért harcoljunk, és idén erre nem volt lehetőségünk. Tudjuk, hogy az idei szezon nem a legjobb volt rajongóink, és önmagunk számára. Javulnunk kell. Jövőre muszáj emelni a szinten, és versenyről-versenyre az első helyért kell harcolnunk. Ez a célunk, de tudjuk, hogy versenytársaink borzasztó erősek.”

Alonso hozzátette, biztos abban, hogy legfőbb riválisaik jövőre is bombaformában lesznek majd, így nem bízhatnak semmit a véletlenre: muszáj, hogy már az első versenyen a győzelemért harcoljanak.

„A Red Bull jövőre is nagyon jó lesz, mint ahogy a McLaren is. Feltételezem, a Mercedes is sokat javul majd. A legjobbat kell kihoznunk magunkból ezen a télen, márciusban pedig a lehető legjobb Ferrarival kell nekivágnunk az idénynek.”

Alonso jelenleg 13 pontos hátrányban van a bajnoki tabellán a második helyet elfoglaló Jenson Buttonnal szemben, a spanyol versenyző szerint azonban az ezüstérmes pozíciónál sokkal fontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljenek 2012-re.

„Persze, hogy jobb másodikként befejezni a bajnokságot, mint negyedikként vagy ötödikként. De szeretünk nyerni, ha pedig nem lehetünk elsők, akkor az már nem olyan. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljunk néhány dolgot a jövő évre. Fontosabb, hogy nyerjünk fél tizedmásodpercet, minthogy másodikak legyünk a bajnokságban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!