Alonso szerint szürreális, ami vele történt - F1VILÁG.HU

Alonso szerint szürreális, ami vele történt

HIRDETÉS
2017 Chinese Grand Prix

Fernando Alonso a McLaren-Honda meglepetésére a 13. helyről rajtolhatott a Kínai Nagydíjon. Volt 6. is, de idő előtt fel kellett adnia a versenyt.

A kétszeres spanyol világbajnok az idény második futamán sem tudott célba érni, ismételten műszaki problémái akadtak a McLaren-Honda pilótájának.

„Amikor a pálya elkezdett száradni, veszítettünk a pozíciónkból, és a végén Perezzel és Magnussennel csatázhattunk volna a pontokért. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de szerettünk volna pár pontot szerezni.”– mondta az AS-nek.

„De a valaha átélt legszürreálisabb élmény volt, hogy Bottas Mercedese mögött mentem. Megkérdeztem, van-e valami gond, mert az egyenesben 300 méter volt még, és előtte voltam, aztán láttam, mi történt a következő körben. De azt is láttam, hogy többé-kevésbé tudom tartani a lépést, így a legszürreálisabb az egész.”

„Azt hiszem, valami gond volt az erőátvitellel és az üzemanyagrendszerrel. Hasonló történhetett, mint Vandoorne autójával. Ez normális, mivel a téli tesztek nélkül most fedezzük fel a problémáinkat. Remélem, hamarosan elég megbízhatóak leszünk ahhoz, hogy be is tudjuk fejezni a futamokat.”

„Ausztrália után hihetetlen…azt hittem, nem fogjuk megismételni, és itt is ugyanolyanok vagy talán még jobbak is voltunk. A körülmények is a segítségünkre voltak, hiszen sokan megpördültek, és így pozíciókat tudtunk szerezni. Ehhez jött hozzá a nedves pálya. A legjobb, hogy mindezt egy elég jelentős tempóhiánnyal értük el. Ez az egyik legjobb dolog, ami velem történt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!