Alonso szerint van még tartalék a Brawnban - F1VILÁG.HU

Alonso szerint van még tartalék a Brawnban

HIRDETÉS

A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy az idei évad abszolút favoritjának számító Brawn GP még nem mutatta meg valós erejét, és nagyobb csapást is mérhetett volna ellenfeleire az első versenyeken.

A Renault spanyol pilótája, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy az idei évad abszolút favoritjának számító Brawn GP még nem mutatta meg valós erejét, és nagyobb csapást is mérhetett volna ellenfeleire az első versenyeken.

Jenson Button idei ötödik futamgyőzelmét aratta Monacóban, és toronymagasan vezeti a bajnokságot, így minden esélye megvan arra, hogy bezsebelje pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben.

Alonso szerint sem kell aggódnia a brit versenyzőnek, ugyanis látszólag egyik győzelménél sem erőltette meg magát túlságosan, ami azt bizonyítja, hogy sok tartalék van még a Brawn idei autójában.

“Úgy gondolom, hogy a Brawn nem hajtott 100%-on az összes eddigi versenyen” – mondta a kétszeres világbajnok a riportereknek Törökországban. “Ha megnézzük a köridőket, akkor jól látható, hogy mely fázisokban hajtott keményen, és hol tartotta irányítása alatt a futamot. Ez is azt bizonyítja, hogy a Brawn még nem lőtte el az összes puskaporát, és van még tartaléka.”

Bár a Ferrari egyre közelebb van az élen állókhoz, és folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően komoly veszélyt jelenthet, Alonso szerint a Brawnnak egyelőre nincs mitől tartania, mert neki van az abszolút legerősebb autója.

“Az övék a legjobb autó, efelől semmi kétségem” – folytatta. “Aerodinamikailag kiváló, és a mechanikai tapadása is jó, amit az is bizonyít, hogy igen keményen meg tudják támadni a rázóköveket. Egy nagyon erős autójuk van, ami ráadásul végtelenül megbízható, hiszen eddig mindkét versenyzőjük célba érkezett.”

“Nagyon nehéz megverni őket jelen pillanatban, mert egyszerűen nem találni olyan gyenge pontot, ahol el lehetne kapni őket. Minden területen ők a legjobban, ami lenyűgöző” – magyarázta Alonso, aki attól fél, hogy idő előtt eldől a vb-cím sorsa.

“Ha Jenson továbbra is így folytatja, akkor jó esélye van annak, hogy 12 vagy 13 futam alatt matematikailag is eldől a világbajnoki cím sorsa, sőt számunkra ez még előbb bekövetkezhet.”

“Természetesen ez nagyon jó neki, de másrészről bosszantó, mert jó volt látni az elmúlt két évben, hogy az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím sorsa. Ez a sport, és a rajongók számára egyaránt jó volt, hiszen az emberek szeretik ezt a fajta harcot” – folytatta Alonso.

“Nem azt mondom, hogy az idei év unalmas, de tudják… A végén a legjobb győz, és Jenson messze a legjobb volt a szezon első szakaszában, és ha továbbra is így folytatja, akkor nagyon hamar világbajnokká avanzsál.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!