Verstappen vs. Ocon

Alonso tisztázta félreérthető kijelentését

A Ferrari elismerte, hogy Fernando Alonso gúnyosan válaszolt a csapatnak a rádión az Olasz Nagydíj időmérője alatt, azonban a spanyol hangsúlyozta, összességében nem volt problémája a taktikával.


A Ferrari elismerte, hogy Fernando Alonso gúnyosan válaszolt a csapatnak a rádión az Olasz Nagydíj időmérője alatt, azonban a spanyol hangsúlyozta, összességében nem volt problémája a taktikával.

Alonso és a csapat közti rádiókommunikáció szolgáltatta az egyik fő témát szombat délután a monzai paddockban, miután a kétszeres világbajnok úgy érezte, a Ferrari egy kissé eltaktikázta magát, mikor rossz ütemben küldte ki versenyzőit a pályára.

Az olasz alakulat célja az volt, hogy Felipe Massa szélárnyékot biztosítson Alonso számára, aki ezzel akár tizedeket is nyerhet, azonban minden erőfeszítés ellenére a spanyol nem tudott közel kerülni legnagyobb ellenfeléhez, a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettelhez, sőt csapattársától is kikapott, így csak az ötödik helyről rajtolhat.

Alonso ugyan valóban nemtetszését fejezte ki a csapatnak a rádión, elmondta, hogy nem a taktikára gondolt, mikor azt mondta, elszúrták a dolgot, sokkal inkább az bosszantotta, hogy éppen Nico Rosberg elé küldték pályára, akit el kellett engednie.

A Ferrari később kiadott hivatalos közleményében Alonso elmondta, hogy ismét úgy ragadták ki szavait a szövegkörnyezetből, hogy az félreértést okozott.

„A rádióüzenet félrevezető volt, ahogy az lenni szokott, ha nem első kézből hallasz valamit” – mondta. „A ’géniusz’ szó arra vonatkozott, hogy Rosberg után kellett volna pályára hajtani, nem pedig éppen azelőtt, hogy elkezdje mért körét, de ennek semmi köze nem volt a csapat taktikájához, fantasztikusan dolgozott mindenki.”

A spanyol pilóta korábbi rádióüzenetét is úgy játszották be, hogy az félrevezető legyen, és elmondta, hogy a stratégia kiválóan működött, jóllehet annak nem lett kézzelfogható eredménye.

A Ferrari elnöke, Luci di Montezemolo is megszólalt az ügyben, aki egy hónapja komoly kritikával illette versenyzőjét, aki nekirontott csapatának a Magyar Nagydíj után, ahol nem úgy alakultak számára a dolgok, ahogy azt szerette volna.

Az elnök hangsúlyozta, hogy kiváló a kapcsolat Alonso és a csapat között.

„Mikor egy család apja vagy, akkor néha rá kell pirítani a srácokra, mert a család fontos” – mondta. „Ő a család egy nagyon fontos tagja, és néha osztom a véleményét, hogy egy jobb autót szeretne.”

„Spában kiváló munkát végzett a Ferrarival és biztos vagyok abban, hogy ugyanolyan jól, ha nem jobban fog teljesíteni itt Monzában.”

 

Kapcsolódó cikkek

Mercedes: A Ferrari kinyilatkoztatott azzal, hogy Vettelt favorizálja

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, a Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Mattia Binotto egyfajta „kinyilatkoztatást” tett azzal, amikor nemrég azt mondta, a 2019-es szezon első felében még inkább négyszeres világbajnokuk felé hajlanak majd.

Leclerc munkába állt, ő a leggyorsabb a Ferrarival

Charles Leclerc folytatja a munkát ma Barcelonában a Ferrari 2019-es Forma-1-es autójával. A monacói versenyző nem pazarolja az időt, már most 25 körnél jár, ráadásul egyelőre övé a legjobb idő.

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

F1-es teszt: Vettel a leggyorsabb délelőtt

Hétfőn megkezdték a tesztelést a Forma-1 csapatai Barcelonában – a Ferrari számára jól indult a nap, Kimi Räikkönen azonban az Alfa Romeóval már pár perc után a sóderágyba csúszott.

Az F1-es csapatok barcelonai tesztbeosztása

Hétfőn hivatalosan is megkezdik a felkészülést a 2019-es Forma-1-es idényre a királykategória csapatai. Barcelonában tesztel a száguldó cirkusz mezőnye!

Friss hírek