Alonso: Több területen is le van maradva a Ferrari - F1VILÁG.HU

Alonso: Több területen is le van maradva a Ferrari

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy nyilatkozott, idei versenygépük számos tekintetben alulteljesített a 2014-es bajnokság első versenyein.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy nyilatkozott, idei versenygépük számos tekintetben alulteljesített a 2014-es bajnokság első versenyein.

A maranellói gárda sem Ausztráliában, sem Malajziában és Bahreinben nem tudott harcba szállni az élmezőnnyel, Kínában azonban úgy tűnt, sikerült fejlődést elérni az F14 T kódjelű konstrukcióval.

Fernando Alonso a két Mercedes mögött harmadikként ért célba Sanghajban, ezzel együtt azonban óvatosan nyilatkozott további esélyeikről.

„Az autó számos területen alulteljesít – nem csak egyetlen problémáról volt szó” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Sokkal hatékonyabbnak kell lennünk, jobb aerodinamikára, kigyorsításokra és motorerőre van szükségünk. Az első versenyeken nagy hátrányban voltunk a teljesítményt tekintve.”

„A Kínában látott fejlődés nem annak köszönhető, hogy egy kiemelt területen javultunk sokat, sokkal inkább annak, hogy itt-ott elértünk kisebb fejlődést. Jobb lett a motorerő, a szoftver, a beállítások tekintetében a helyükre kerültek a dolgok, és aerodinamikailag is egy kicsit hatékonyabbak voltunk.”

„Nagyobbat fejlődtünk, mert elég mélyről indultunk, de nem álmodozhatunk sok mindenről, hiszen a többiek sem TV-nézéssel töltik a Barcelonáig hátralévő időt.”

„A többi alakulat is javulni fog néhány tizedet, szóval nekünk is fejlődnünk kell, ha fel akarunk zárkózni. Most ezzel a kihívással nézünk szembe. Nem arról szól a fáma, hogy normál ütemben fejlesztenünk kell az autón. Szükségünk lesz valami pluszra is.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!