Alonso továbbra is veri a Ferrarit és a McLarent

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az időmérő előtti utolsó szabadedzésen sem talált legyőzőre, és ahogy a pénteki második tréningen, most is a két bajnoki esélyes Lewis Hamilton, illetve legnagyobb riválisa, Felipe Massa előtt végzett a kivilágított Szingapúrban.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az időmérő előtti utolsó szabadedzésen sem talált legyőzőre, és ahogy a pénteki második tréningen, most is a két bajnoki esélyes Lewis Hamilton, illetve legnagyobb riválisa, Felipe Massa előtt végzett a kivilágított Szingapúrban.

Fernando Alonso tovább folytatta szárnyalását a kivilágított utcai ringen, ahol zsinórban második edzéselsőségét aratta, így abszolút optimistán várhatja a soron következő kvalifikációs tréninget.

A Renault spanyol versenyzője leutánozva a pénteki második edzésen történteket, a leintés előtti percekben megkezdett igen agresszív gyorskörével (1:44.506) több mint fél másodpercet vert a többiekre.

Alonso késői gyorsköre, melyeket a lágyabb keverékű abroncson teljesített, hat tizeddel bizonyult gyorsabbnak, mint a mögötte befutó Lewis Hamilton legjobbja.

A McLaren brit versenyzőjét legnagyobb riválisa, Felipe Massa követte a harmadik helyen, ám a brazil pilóta a kemény keverékű gumikon mindössze 0.127 másodperccel volt lassabb nála.

Nelsinho Piquet a negyedik helyre repítette a másik Renault-t. A fiatal brazil is csapattársa taktikáját választotta, és ő is az utolsó pillanatokban teljesítette utolsó gyorskörét. Az ötödik pozícióban a Williams német versenyzője, Nico Rosberg végzett, míg a bajnoki címvédő, Kimi Raikkönen egy hiba után csak a tizenhetedik lett.

A monzai futamgyőztes, Sebastian Vettel sokáig az élen állt az edzés első felében, miután már korán megfutotta gyorskörét, mellyel megnyugtató előnybe került a többiekkel szemben. A Toro Rosso német versenyzője 35 percig birtokolta az első pozíciót, mikor Piquet négy tizedet javított az addigi legjobb köridőn.

Piquet egészen addig az élen maradt, míg a versenyzők fel nem tetették autóikra a lágyabb keverékű abroncsokat, hogy azokon teljesítsék utolsó körüket. Ekkor a Renault brazilja visszacsúszott a negyedik helyre, miután Alonso, Hamilton, és Massa is megelőzte.

Rosberg továbbra is kiválóan teljesített, és az ötödik helyre hozta be a Williamst, a hondás Jenson Button elé, aki egy ponton még a második pozícióban is tanyázott – köszönhetően annak, hogy már korán feltetette autójára a lágyabb keverékű gumikat.

A bajnoki címvédő, Kimi Raikkönen számára nem volt eredményes az utolsó szabadedzés. A Ferrari finn pilótája elvétette a féktávot és megcsúszott autójával a hetes kanyarban. Bár megpróbált visszatérni a pályára, végül leparkolta autóját, így az edzés utolsó tizenöt percét kihagyni kényszerült.

Giancarlo Fisichella számára még borzalmasabb volt a harmadik szabadedzés. Az olasz volt az első versenyző, aki összetörte autóját a vitatott tízes sikánban. A Force India pilótája elvétette a féktávot, átdobta autóját a vitatott kerékvetőn, és végül a gumifalban találta magát, melyet autójának jobb eleje bánt.

A Red Bull problémái tovább folytatódtak. David Coulthard váltója hármas fokozatban ragadt a bemelegítő körén, így az edzés javarészét a garázsban töltötte, csak az utolsó három percre tudott ismét kihajtani a pályára.

Csapattársa, Mark Webber két alkalommal is kilátogatott a menekülő útra a 18-as kanyarban, ahol pénteken csúnyán összetörte autóját, de szerencsére ezúttal elkerülte a szalagkorlátot és Jenson Button (Honda), illetve Robert Kubica (BMW Sauber) mögött, a nyolcadik helyen befejezte a tréninget. Az első tíz sorát a Toro Rosso duója, Vettel és Bourdais zárta.

Heikki Kovalainen a tizenharmadik helyen landolt a másik McLarennel. A finn pilóta utolsó gyorskörén kis híján összetörte versenyautóját, miután hibázott az egyik kanyarban.

Szingapúri Nagydíj, harmadik szabadedzés:

 1.  Alonso        Renault             1:44.506           19
 2.  Hamilton      McLaren-Mercedes    1:45.119 + 0.613   13
 3.  Massa         Ferrari             1:45.246 + 0.740   16
 4.  Piquet        Renault             1:45.249 + 0.743   18
 5.  Rosberg       Williams-Toyota     1:45.386 + 0.880   17
 6.  Button        Honda               1:45.409 + 0.903   20
 7.  Kubica        BMW Sauber          1:45.425 + 0.919   17
 8.  Webber        Red Bull-Renault    1:45.450 + 0.944   21
 9.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari  1:45.477 + 0.971   19
10.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari  1:45.599 + 1.093   18
11.  Heidfeld      BMW Sauber          1:45.689 + 1.183   19
12.  Nakajima      Williams-Toyota     1:45.982 + 1.476   18
13.  Kovalainen    McLaren-Mercedes    1:45.982 + 1.476   13
14.  Barrichello   Honda               1:46.073 + 1.567   21
15.  Glock         Toyota              1:46.180 + 1.674   23
16.  Trulli        Toyota              1:46.221 + 1.715   19
17.  Raikkonen     Ferrari             1:46.482 + 1.976   10
18.  Coulthard     Red Bull-Renault    1:46.794 + 2.288    6
19.  Fisichella    Force India-Ferrari 1:47.166 + 2.660   14
20.  Sutil         Force India-Ferrari 1:47.727 + 3.221   19

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!