Alonso úgy érzi, van még tartalék az idei Renault-ban - F1VILÁG.HU

Alonso úgy érzi, van még tartalék az idei Renault-ban

HIRDETÉS

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy csapata képes lesz javítani teljesítményén a szezon hátralévő részében, sőt akár még a világbajnoki címért is harcba szállhat majd az idei évben.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso meg van győződve arról, hogy csapata képes lesz javítani teljesítményén a szezon hátralévő részében, sőt akár még a világbajnoki címért is harcba szállhat majd az idei évben.

Annak ellenére, hogy kiválóan fejezte be a tavalyi évet, az egykori világbajnok alakulat elég gyengén kezdte a 2009-es szezont, hiszen sem Ausztrál-, sem pedig a Maláj Nagydíjon nem volt meg a sebessége ahhoz, hogy felvegye a harcot az élmezőnnyel.

Alonso eddigi legjobb helyezése egy ötödik pozíció az idei évben, ami önmagában nem is olyan rossz, viszont a spanyol pilóta tisztában van azzal, hogy csapatának még sokat kell javulnia, amire véleménye szerint megvan minden esélye.

“Úgy vélem, hogy a csapat javítani tud az autó teljesítményén. Hiszek a csapatban, hiszen a tavalyi évben már megmutattuk, hogy tudjuk, miként kell visszatérni az élre, és kihozni az autóból a maximumot” – mondta Alonso a csapat előzetesében.

“Még nagyon korai időszakban vagyunk, és a csapat összes tagja keményen dolgozik az R29 fejlesztésén, így már a következő futamokon versenyképesebbek lehetünk. Csalódott voltam, hogy nem szereztem pontot Malajziában, hiszen célom az, hogy minden egyes versenyen gyarapítsam pontjaim számát az idei szezonban.”

“Természetesen nehéz változtatni az autón, amíg vissza nem térünk Európába, de sokat tanultunk az első két futamból, és már Malajziában sikerült fejlődést elérnünk. Egy újabb előrelépésre van szükségünk a hétvégén Sanghajban, ahol remélhetőleg pontokat szerezhetünk.”

Bob Bell, a Renault technikai igazgatója elmondta, még rengeteg tartalék van az idei konstrukcióban, így minden erejükkel azon kell dolgozniuk, hogy kihozzák belőle a maximumot.

“Átlagon aluli volt a teljesítményünk” – mondta a szakember. “Egyetlen új elemet sem vetettünk be az első futam óta, éppen ezért ugyanazzal az autóval álltunk rajthoz az elmúlt versenyen, mint Melbourne-ben, így hasonló volt a teljesítményünk.”

“Azonban a téli időszak alatt sokkal versenyképesebbek voltunk, és jobban teljesített az autó, ami azt bizonyítja, hogy még rengeteg tartalék van benne. Egyelőre azonban nem tudjuk elérni azt a szintet. Gyanítom, hogy valami apróságot kell még a helyére raknunk, de először meg kell értenünk, hogy mi is az pontosan.”

“Feltétlenül elvégzünk néhány módosítást Kínára, hogy megpróbáljunk javítani az autó teljesítményén, és visszatérjünk arra a szintre, ahol lenni szeretnénk. Ám az teljesen világos számunkra, hogy ezzel nem kerülünk azonnal a mezőny élére” – tette hozzá Bell.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!