Alonso: Végre a top 10-ben!

Fernando Alonso végre fellélegezhet, ugyanis a McLaren bejutott a Q3-ba – a spanyol szerint ez egy nagy mérföldkő az idei évben számukra.


Fernando Alonso végre fellélegezhet, ugyanis a McLaren bejutott a Q3-ba – a spanyol szerint ez egy nagy mérföldkő az idei évben számukra.

Habár Button az egész hétvége során problémákkal küzdött, Alonso folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztések jó eredményt mutatnak, így esélyük lehet arra, hogy bejussanak az időmérő edzés utolsó szakaszába.

Végül így is történt, így Alonso a 10. helyről kezdheti meg a holnapi versenyt.

„Már nagyon megérdemeltük” – nyilatkozta a spanyol pilóta. „Túl sokat néztem a Q3-at a televízión keresztül, szóval most már jó volt, hogy én is a show része voltam.”

„Fantasztikus érzés, hogy először lehetünk a Q3-ban anélkül, hogy bármi különleges történt volna másokkal, és ez nagyon jó hír.”

„Ez egy olyan akadály, amit egy napon át kell lépni. Már megérdemeltük volna néhány versennyel ezelőtt is, de nem voltak maximumon a lehetőségeink.”

Alonso azonban hozzátette, még nem szabad elbízniuk magukat, hiszen ahhoz, hogy azt mondhassák, valóban nagy előrelépést sikerült tenniük, rendszeresen a Q3-ba kell jutniuk.

„Most élvezzük ezt az első lépést, de azon akarok gondolkodni, hogy hogyan szerezzünk pontokat. Jó irányba haladunk, a fejlesztéseink pedig versenyképesebbé tesznek minket.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!