Fotó: McLaren
Hírek

Alonso visszatérhet az F1-be?

Fernando Alonso visszavonulásával kapcsolatban két korábbi csapattársa is megszólalt.

Giancarlo Fisichella és Jenson Button is elmondta, szerintük, hol fog versenyezni 2019-től a spanyol.

Ez nem arról szól, hogy nem szeret az F1-ben versenyezni, csak mivel az elmúlt években a győzelemért nem volt esélye harcolni, más kihívásokra vágyik.” – kezdte Fisichella.

Vélhetően az IndyCar-ban fog versenyezni, és remélem, hogy az Indy500-at meg tudja nyerni. Úgy gondolom, hogy az F1-be már nem fog visszatérni. De sosem tudhatod…” – tette hozzá.

Button ellenben úgy érzi, Alonsót még láthatjuk a száguldó cirkuszban.

Ha újra versenyképes lesz a McLaren, akkor Fernando vissza fog térni az F1-be.” – kezdte a brit.

Nincs miért szégyenkeznie. Hatalmas dolog, ha valaki világbajnoki címet tud szerezni, és ez neki sikerült kétszer is. És még háromszor közel volt ehhez. Ezt nem sokan mondhatják el magukról.

Button 2009-ben szerzett bajnoki címet, és arról is mesélt, milyen volt a spanyollal együtt dolgozni.

Fernando egy érdekes egyéniség. Vannak erősségei és gyengeségei is. Mindig nagyon jó volt mellette a munka. Mindig képes meglepetéseket okozni. Örülök, hogy csapattársak voltunk, és hogy ilyen sokáig versenyeztünk ugyanabban a szériában.” – tette hozzá.

Szólj hozzá!