Alonsót annyira nem dobja fel a pontszerzés - F1VILÁG.HU

Alonsót annyira nem dobja fel a pontszerzés

HIRDETÉS

Megszerezte idei első pontjait Silverstone-ban, Fernando Alonso mégsem érzi boldognak magát a Brit Nagydíj után.


Megszerezte idei első pontjait Silverstone-ban, Fernando Alonso mégsem érzi boldognak magát a Brit Nagydíj után.

Alonso tizedikként ért célba Angliában, és bár ő győzelmekért szeretne harcolni, tudja, hogy a csapat számára minden megszerzett pont rengeteget számít.

„Én annyira nem vagyok feldobva, de tudom, hogy a morál és motiváció szempontjából ez a pontszerzés fontos a csapat számára” – mondta a kétszeres világbajnok.

„A csapat a feladatra fókuszál, ez egy hosszú távra szóló projekt, de nincsenek varázsszereink a helyzet megoldására.”

Alonso számára nehezen indult a verseny, rögtön az első körben balesetbe keveredett a két Lotusszal, illetve csapattársával, Jenson Buttonnal.

„A rajt hihetetlen volt – a két Lotus nagyon agresszív volt a 3-as kanyarban. Végül megpördültem, nekiütköztem Jensonnak. Azért némi józan észre szükség volna szerintem…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!