Fotó: McLaren
Hírek

Alonsót időbüntetéssel és büntetőponttal búcsúztatták a stewardok

15 másodperces időbüntetéssel és 1 büntetőponttal búcsúztatták az Abu Dhabi Nagydíj stewardjai a Forma-1-ből távozó Fernando Alonsót.

A spanyol versenyző a 11. helyen ért célba, a verseny utolsó köreiben pedig mindent megtett, hogy utolérje az előtte pontszerző helyen autózó Kevin Magnussent.

Sőt, egy kicsit talán túl sokat is akart, hiszen a 8-as és 9-es kanyarokban 3 alkalommal is levágta a pályát, melyekért egyenként 5 másodperces időbüntetést kapott.

Alonso versenyen elért eredményéhez így 15 másodpercet adtak hozzá, sőt, még kapott 1 büntetőpontot is, habár ezek nem befolyásolták a versenyen elért 11. helyét.

Charlie Whiting versenyigazgató elárulta, fel sem merült, hogy Alonsót súlyosabb büntetéssel sújtják.

„Szerintem a stewardokat egyszerűen meglepte, hogy sorozatban háromszor is megtörtént az eset” – mondta Whiting a Motorsport.com kérdésére. „És egyszerűen adtak neki egy büntetést minden egyes alkalommal.”

„A verseny vége volt már, és nem gondolom, hogy helyes lett volna fekete zászlót adni utolsó versenyén egy olyasvalakinek, mint Fernando, nem igaz? Kétlem, hogy szóba került a versenyből való kizárás.”

Alonso a leintés után azt mondta, mindent beleadott utolsó F1-es futamán.

„Próbálkoztunk, mindent beleadtunk a pályán. A két Haasszal küzdöttünk egésze az utolsó kanyarokig” – mondta a korábbi világbajnok.

„Nagyon szép hétvége volt, és a levezető kör is érzelemdús volt. Nagyon megérintett ez a hétvége a Forma-1, a csapatom és a rajongók jóvoltából. Rengeteg támogatást kaptam, megtisztelve éreztem magam.”

Szólj hozzá!