Alonsót nem lepte meg a gyenge kezdés

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, egy cseppet sem lepte meg az időmérőn mutatott gyenge teljesítménye, ugyanis már a szabadedzések után tisztában volt azzal, hogy még sokat kell dolgozniuk.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, egy cseppet sem lepte meg az időmérőn mutatott gyenge teljesítménye, ugyanis már a szabadedzések után tisztában volt azzal, hogy még sokat kell dolgozniuk.

A spanyol pilóta szép reményekkel várta a szezonnyitót, különösen azok után, hogy a tavalyi évet kiválóan fejezte be a Renault-val.

Alonso azonban már a szabadedzéseken sem tudta tartani a lépést ellenfeleivel, és az időmérőn már a második etapban kiesett, így a tizenkettedik helyről kell nekivágnia a vasárnapi Ausztrál Nagydíjnak.

A kétszeres világbajnok azonban elmondta, nem lepte meg az eredmény, ugyanis már a hétvége elején rájött arra, hogy nem sok babér terem majd számára a szezonnyitón.

“Egyáltalán nem lepett meg az eredmény, mert az edzéseken látottak alapján már tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz bejutnunk az időmérő harmadik etapjába” – mondta Alonso a kvalifikáció után. “Majdnem sikerült, végül a 12. helyig jutottunk. Azonban még sokat kell dolgoznunk, mert egyelőre nem vagyunk valami gyorsak.”

Alonso egyébként a tavalyi évet is a 12. helyről kezdhette meg Melbourne-ben, ám akkor a negyedik pozícióban végzett egy igen eseménydús versenyen. A spanyol pilóta szerint idén is egy kaotikus futamra lenne szüksége ahhoz, hogy jó eredményt szerezhessen.

“A tavalyi egy igen kaotikus verseny volt, és a végén nagyon jól jöttünk ki belőle” – mondta. “Ahhoz, hogy holnap a negyedik helyen végezzek, szintén egy hektikus futamra lenne szükségem, és pontosan ez az, amiben bízunk, mert ha nem lesz semmi különös, akkor biztosan hátul végzünk.”

Alonso még így fényévekkel előzi meg csapattársát, Nelsinho Piquet-t, aki mindössze csak a tizenhetedik helyről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!