Amerikai csapattal bővülhet a forma-1-es mezőny

Bár hivatalos bejelentés még nem született, sőt egy kezdetleges logótól eltekintve még semmi nincsen, megbízható források szerint egy amerikai csoport készen áll arra, hogy a jövő évben csapatot indítson a Forma-1-ben.

Bár hivatalos bejelentés még nem született, sőt egy kezdetleges logótól eltekintve még semmi nincsen, megbízható források szerint egy amerikai csoport készen áll arra, hogy a jövő évben csapatot indítson a Forma-1-ben.

Az USF1 névre keresztelt alakulatot az amerikai designer, Ken Anderson és a Williams egykori csapatmenedzsere, Peter Windsor vezetné, bár a tervek még csak nagyon kezdeti fázisban vannak.

Sem hivatalos bejelentés, sem nevezés nem történt, de az autosport.com megbízható forrásokra hivatkozva úgy tudja, a rivális csapatok már jóvá is hagyták az amerikai csoport belépési szándékát, és már javában folyik a szponzorok keresése az Egyesült Államokban.

Anderson technikai igazgatóként dolgozott a Ligier istálló színeiben még 1988-ban, majd megfordult az Onyx F1 csapatnál, mielőtt visszatért volna Amerikába. A Chip Ganassi Racing és az AJ Foyt Racing műszaki vezetőjeként is tevékenykedett, majd ő tervezte meg a következő generációs karosszériát az IRL szériában 2000-ben, mielőtt még a NASCAR-ba igazolt volna, ahol a Haas Racingnél látta el a technikai igazgatói feladatokat 2003-ban.

Anderson továbbá a Wind Shear Inc. észak-karolinai szélcsatornájának egyik résztulajdonosa, ahol több NASCAR és F1-es csapat megfordult már az elmúlt évek folyamán. A hírek szerint itt is lenne az amerikai gárda főhadiszállása.

A karosszériát saját maga tervezné a csapat, míg a motort vásárolná, amit a tervek szerint 2010-től “potom” 5 millió euróért kell árulniuk a gyártóknak.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!