Apró gondok összjátéka miatt bukott el a Williams

Kisebb tényezők összjátéka miatt nem tudott dobogón végezni a Williams Forma-1-es csapata a hétvégi Amerikai Nagydíjon – mondta a grove-i alakulat teljesítményért felelős főmérnöke, Rob Smedley.


Kisebb tényezők összjátéka miatt nem tudott dobogón végezni a Williams Forma-1-es csapata a hétvégi Amerikai Nagydíjon – mondta a grove-i alakulat teljesítményért felelős főmérnöke, Rob Smedley.

Valtteri Bottas és Felipe Massa a második sorból rajtolhattak a vasárnapi, austini versenyen, végül azonban a Red Bull ifjú versenyzője, Daniel Ricciardo mindkettejük előtt végzett, és a Mercedes-versenyzők mellett ő állhatott fel a dobogóra.

Massát az utolsó kerékcsere alkalmával előzte meg Ricciardo, Smedley pedig elárulta, nem volt minden rendben azzal a kiállással.

„Naiv lennék, ha azt mondanám, nem vagyunk csalódottak azok után, hogy a harmadik és negyedik helyről rajtolva végül negyedikek és ötödikek lettünk – csapatként 5 pontot dobtunk el magunktól, szóval nem ment minden a tervek szerint” – mondta a szakember.

„A második kerékcserénél azt gondoltuk, megfelelő előnyünk van Daniellel szemben, ez nagyjából 2,5 másodperc volt, amikor kiállt. De sok apró dolog is ellenünk fordult: a bevezető körön a harmadik szektor nem volt tökéletes, magával a kerékcserével is elbuktunk 1 másodpercet, és a bokszból kijövet is túlságosan kipörögtek a kerekek.”

„Ezek miatt pedig az a 2,5 másodperces előny hirtelen semmivé foszlott.”

Smedley mindazonáltal dicsérte Ricciardót, ugyanakkor elismerte, a Williams csapatát meglepte, milyen sokáig bírták a közepes keverékű abroncsok.

„Daniel feltehetően némi tempóelőnyben volt velünk szemben, és amikor számított, kiadta magából. Nagyon jó munkát végzett. Azonban nem számítottunk arra, hogy a közepes keverék ilyen kis mértékben használódik el.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!