Fotó: Shell
Hírek

Ferrari: Ez egy érdekes bajnokság lesz!

Maurizio Arrivabene, a Ferrari F1-es csapatfőnöke nagyon büszke Sebastian Vettelre és az egész istállóra, miután győzni tudtak a Kanadai Nagydíjon.

Vettel szombaton megszerezte a pole pozíciót, vasárnap pedig a futamgyőzelmet is bezsebelte, és nem titkolta a versenyt követően, hogy mennyire boldog az eredmény miatt.

Hasonlóan érzett a csapatvezető Arrivabene is, akinek határozott elképzelése van arról, hogy hogyan kell a szezon hátralévő részében dolgoznia a csapatnak, hiszen tudják, hogy a riválisaik is folyamatosan fejlődnek.

A csapat dominált, akárcsak Sebastian, mert péntek óta lépésenként haladunk előre, apró lépésenként, arra koncentrálva, amire kell” – nyilatkozta.

Sebastian egy remek versenyző, és ma úgy vezetett, mint a villám, és nemcsak a tehetségét bizonyította, hanem a csapat fantasztikus munkáját is.

„Az idei évben nagy harc zajlik” – folytatta Arrivabene. „Többé-kevésbé mindannyian együtt vagyunk. A Red Bull nagyon erős, ahogyan a Mercedes is. Ez egy érdekes bajnokság lesz, két lábbal kell a földön állnunk, le kell szegnünk a fejünket és dolgoznunk kell.”

Szólj hozzá!