Arrivabene: Hamiltonnak nem volt igazi ellenfele - F1VILÁG.HU

Arrivabene: Hamiltonnak nem volt igazi ellenfele

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, függetlenül a 2018-as készülődéstől csak egyetlen céljuk lehet Abu Dhabiban: megismételni a Brazil Nagydíjon elért eredményüket.

Sebastian Vettel fontos győzelmet aratott a Brazil Nagydíjon – miután a világbajnoki cím sorsa eldőlt, Valtteri Bottasszal a második helyért küzdenek. Egy remek rajttal a német pilóta megelőzte a pole-ból induló finnt, és az elő helyet ki sem adta a kezéből a futam végéig.

Arrivabene elmondta, Vettel nagyon hálás volt a csapatnak a futamot követően – ezt a nézők is hallhatták a leintés után.

„Tetszett, ahogy Sebastian a levezető körön beszélt a csapatrádión” – nyilatkozta a csapatfőnök. „Mindenkinek megköszönte, hogy ilyen csodálatos autót adtak neki. Jó versenyünk volt Brazíliában, de most Abu Dhabira koncentrálunk.”

A világbajnok Lewis Hamilton a bokszutcából indulva a negyedik helyig zárkózott fel, és a futam végén utolérte Kimi Räikkönent is, akivel a harmadik pozícióért küzdöttek. Végül a brit abroncsai elfogytak, így nem keveredtek igazi csatába a finn pilótával.

„Hamilton csodálatos felzárkózást mutatott be, ez nem kérdés” – mondta Arrivabene. „Nem akarok lenéző lenni, de amikor egy ilyen autóval egészen hátulról indulsz, akkor nincs igazi ellenfeled, és minden olyan egyszerűnek tűnik. Sebastiantól is láthattunk már párszor ilyen nagy autózásokat.”

A szakember hozzátette, Abu Dhabiban szeretnék méltóképp lezárni az évet, és győzelemmel fejeznék be a szezont.

„2018. még messze van. De továbbra is érvényes, amit hetekkel ezelőtt mondtam, hogy nem hagyjuk magunkat. Az utolsó két futamon méltósággal szeretnénk részt venni, teljes harci szellemben. A Ferrarit a legjobb fényben szeretnénk feltüntetni. Brazíliában minden jól sikerült számunkra – ezt szeretnénk megismételni Abu Dhabiban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!