Arrivabene: Nagyon büszke vagyok a Ferrarira - F1VILÁG.HU

Arrivabene: Nagyon büszke vagyok a Ferrarira

HIRDETÉS

Méltatta csapata idei erőfeszítéseit a Ferrarit Forma-1-es alakulatát irányító Maurizio Arrivabene.


Méltatta csapata idei erőfeszítéseit a Ferrarit Forma-1-es alakulatát irányító Maurizio Arrivabene.

A patinás olasz istálló rendkívül sokat fejlődött idén, a tavalyi évhez képest pedig abszolút bombaformában teljesít.

Az istálló négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel három futamot is megnyert idén, és bár Szuzukában nem sikerült harcba szállniuk a Mercedesekkel, Arrivabene elárulta, egyáltalán nem csalódott.

„Ha nem nyersz, nyilván csalódott vagy. Ez teljesen normális. De a szuzukai teljesítményünket nem a szingapúrival kell összehasonlítani, hanem a silverstone-ival” – mondta a szakember.

„Ha megnézzük, mekkora volt a hátrányunk Silverstone-ban, és mekkora volt a hétvégén, láthatjuk, hogy közelebb kerültünk – ami azt jelenti, hogy sokat fejlődtünk.”

„Ahogy azt már rengetegszer elmondtam, vannak bizonyos pályák – mint a szuzukai –, melyek nem fekszenek annyira az autónknak. Azt kell mondjam, Monza után a motorunk sokat segített, de az autó azért többé-kevésbé ugyanaz.”

„Nagyon büszke vagyok a mérnökeink, a csapatunk, és különösen a motorrészleg által elvégzett munkára.”

Sebastian Vettel hátránya jelenleg 59 pont a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton mögött, matematikailag tehát a németnek még van esélye a bajnoki címre. Arrivabene azonban tudja, óriási mázlira lenne szükségük ahhoz, hogy elhappolják a trófeát a Mercedesek orra elől.

„Ha az ember nyer a lottón, milliomos lesz. De ahhoz, hogy nyerjen, szerencsére van szüksége. Ha tehát szerencsénk lesz, akkor igen, nyerhetünk, de tényleg nagy szerencse kell ehhez.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!