Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) valamennyi töréstesztjét a Lotus 2012-es versenyautója, így Kimi Räikkönen biztosan az új modellel kezdheti meg a tesztelést február 7-én, Jerezben.
Miközben a finn versenyző a mai napon, Valenciában a Renault 2010-es autójával megkezdte a felkészülést a következő évadra, csapata, a Lotus valamennyi törésteszten túlesett – írja megbízható forrásaira hivatkozva a neves angol szaklap.
Mint ismert, az idei évben csak azok az autók vehetnek részt az előszezoni teszteken, melyek hiánytalanul teljesítették az FIA töréstesztjeit.
A Lotus február 5-én, saját internetes oldalán rántja majd le a leplet idei versenyautójáról, majd másnap, a jerezi versenypályán a sajtó képviselői élőben is megcsodálhatják az új konstrukciót.
Az első tesztsorozatot február 7-10. között tartják majd Dél-Spanyolországban: az első két napon Kimi Räikkönen, míg a második két napon Romain Grosjean ülhet majd autóba.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(