Átszervezte menedzsmentjét Robin Frijns

A Sauber istálló korábbi tartalékversenyzője, Robin Frijns változtatott menedzsmentjén annak érdekében, hogy a jövőben ismét részese lehessen a Forma-1 világának.


A Sauber istálló korábbi tartalékversenyzője, Robin Frijns változtatott menedzsmentjén annak érdekében, hogy a jövőben ismét részese lehessen a Forma-1 világának.

A World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályának regnáló világbajnoka tavaly év vége óta töltötte be a Sauber Forma-1-es csapatának harmadik számú versenyzői pozícióját, a megállapodás azonban a végére ért, a hinwili gárda pedig a továbbiakban Szergej Szirotykin pályafutására összpontosít.

Frijns idén 12 GP2-es futamon is rajthoz állt, harmadik versenyén pedig nyerni is tudott, ám anyagi problémák miatt a folyamatos szereplésre nem volt lehetősége.

Az ifjú versenyző most megállapodott a holland Just Sports Marketing nevű vállalattal, melytől azt reméli, sikerül felkelteniük a Forma-1-es és GP2-es csapatok érdeklődését.

„Úgy érzem, ez egy jó lépés” – mondta Frijns, aki az elmúlt két évben a Sauber és a Red Bull F1-es autóját is vezette a fiatal pilóták számára megrendezett teszteken.

„Néhány eseménydús hetet követően örülök, hogy újra előreléptünk, és kinyílnak előttünk az ajtók. A saját teljesítményemre szeretnék fókuszálni, és komfortosabban érzem magam most, hogy menedzsmentem újra megerősödött.”

Az átszervezések után Frijns útját továbbra is menedzsere, Werner Heinz egyengeti.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

window.onload = function() { googletag.cmd.push(function() { var avtracker = googletag.defineSlot('/28240038/0415_f1vilag_pr_lead', [1, 1],'div-gpt-ad-1570612870170-0').addService(googletag.pubads()); googletag.display('div-gpt-ad-1570612870170-0'); googletag.pubads().refresh([avtracker]); }); }

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!