Az egy-kiállásos stratégia is elképzelhető Kínában - F1VILÁG.HU

Az egy-kiállásos stratégia is elképzelhető Kínában

HIRDETÉS

A Pirelli vezetése nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy lesznek olyan csapatok, melyek egyetlen kiállással tervezik teljesíteni a vasárnapi Kínai Nagydíjat, ugyanis a pénteki szabadedzéseken kapott adatok alapján kevésbé kopnak a gumik, mint Malajziában.


A Pirelli vezetése nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy lesznek olyan csapatok, melyek egyetlen kiállással tervezik teljesíteni a vasárnapi Kínai Nagydíjat, ugyanis a pénteki szabadedzéseken kapott adatok alapján kevésbé kopnak a gumik, mint Malajziában.

Az egy héttel ezelőtt megtrendezett Maláj Nagydíjon hihetetlen sok kiállást láthattunk, mert az olasz beszállító abroncsai nagyon gyorsan elkoptak, és pár kör alatt látványosan veszítettek a teljesítményükből.

Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója azonban úgy gondolja, hogy a hétvég verseny sokkal simább lesz a kerékcserék tekintetében, sőt akár lehetnek majd olyan alakulatok is, amelyek bepróbálkoznak egy egy-kiállásos stratégiával.

„Az eddig látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy jóval kisebb a gumikopás mértéke, mint Szepangban volt” – mondta a szakember az Autosportnak még a pénteki szabadedzéseket követően.

„A kemény keverék hozzávetőlegesen húsz kört kibírt pénteken, és a lágy is tizenhárom körig jól muzsikált az autókon. Ez pedig arra enged következtetni, hogy lehetnek olyan versenyzők, akik egyetlen kiállással, egy agresszív egy-kiállásos stratégiával megpróbálják teljesíteni a versenytávot.”

„Nekik sokáig kell használniuk a lágy gumikat, és menet közben majd meglátják, azok hogy kopnak. Biztos vagyok abban, hogy (Sergio) Perez – aki a szezonnyitót egy kiállással teljesítette – ismét fejtörést okoz majd számomra, és egy-kiállásos stratégiát követ.”

„Azonban véleményem szerint a két kiállás lesz az átlagos. Az egyedüli kérdés számomra az, hogy vajon a leggyorsabbak, akik teljesítménybeli előnyüknek köszönhetően három kiállással is operálhatnak majd, megteszik-e ezt a lépést a versenyen.”

Az elmúlt verseny után többen szóvá tették, hogy szinte semmi különbség nem volt a lágy és a kemény keverékek között, már ami a teljesítményt és tartósságot illeti, azonban Hembery elmondta, hogy ez másképpen lesz ezen a hétvégén, a pálya karakterisztikája miatt.

„Itt sokkal nagyobb különbség lesz a két keverék között, így a stratégiák is ennek megfelelően fognak kialakulni” – magyarázta a szakember, aki mindenkit figyelmeztetett, hogy a Red Bull fantasztikusan bánik az abroncsokkal, és Sebastian Vettel – aki a pole-ból indul vasárnap – meglepően egyetlenes teljesítményt nyújtott hosszú etapjai során még pénteken.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!