Az FIA is vizsgálódik Alonso balesetének ügyében

Vizsgálatot indított Fernando Alonso múlt hétvégi balesete kapcsán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).


Vizsgálatot indított Fernando Alonso múlt hétvégi balesete kapcsán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A McLaren kétszeres világbajnok versenyzője a második előszezoni teszt vasárnapi zárónapján szenvedett balesetet, melyet követően három éjszakát kórházban töltött.

Alonsót tegnap engedték haza, és bár a McLaren csapata részletes tájékoztatást adott a spanyol balesete kapcsán – melyet sokan kételkedve fogadtak –, az FIA is kivizsgálja a vasárnap történteket.

Az AUTOSPORT című angol szaklap úgy tudja, a sportot irányító testület a McLarennel együttműködve már el is kezdte a munkát – elemzik többek között a barcelonai versenypálya kamerahálózatának felvételeit is, hiszen a szóban forgó kanyart három kamera is figyelte a baleset idején.

„Nagyon gondosan megvizsgáljuk, mi is történt” – mondta az FIA szóvivője.

„Tudni akarjuk, mi történt, szóval az összes információt begyűjtjük – a McLarennel teljes együttműködésben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!