Az FIA kiírta az egységes motorokra vonatkozó tendert

A Nemzetközi Automobil Szövetség péntek délelőtt kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy pályázatot hirdet az egységes motorok beszállítására a Forma-1-ben, ami akár a nagy motorgyártó nagyvállalatok távozását is eredményezheti.

A Nemzetközi Automobil Szövetség péntek délelőtt kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy pályázatot hirdet az egységes motorok beszállítására a Forma-1-ben, ami akár a nagy motorgyártó nagyvállalatok távozását is eredményezheti.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley múlt heti levelében közölte a csapatok vezetőivel, hogy komolyan fontolgatja az egységesített erőforrások bevezetését, mellyel drasztikusan csökkenteni lehetne a költségeket a Forma-1-ben.

Mindezt a csapatvezetők jövő heti genfi megbeszélése előtt jelentette ki, ahol a költségcsökkentés lesz a fő téma.

Egyesek úgy gondolták, hogy Mosley csak fenyegetőzik, és ezzel más szabálymódosításokat szeretne elérni, ugyanis a nagyvállalatok – érthető módon – ellenzik az egységes motorok bevezetését.

Azonban az FIA pénteken meglepő bejelentést tett Sanghajban, miszerint pályázatot hirdet az egységes motorok beszállítására, ami azt jelzi, hogy ragaszkodik eredeti tervéhez, és már a 2010-es idénytől megreformálná a motorrendszert.

“Az FIA a mai napon pályázatot hirdet egy kívülálló beszállító kinevezésére, amely a motorokat illetve a váltókat szállítaná le a résztvevőknek a 2010-es, a 2011-es, illetve a 2012-es idényre a Forma-1-ben” – állt az FIA közleményében.

“A tender áttekintése illetve követelményei hamarosan elérhetőek lesznek az FIA weboldalán.”

A nagyvállalatok a múlt heti Japán Nagydíjon egyértelművé tették, hogy ellenzik az egységes motorok használatát, és egyesek már akkor elmondták, ha bevezetésre kerülnek az egyen-motorok, kiszállnak a sportból.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!