Az FIA megerősítette, változik az időmérő menete - F1VILÁG.HU

Az FIA megerősítette, változik az időmérő menete

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség megerősítette, a Super Aguri kiszállásával módosul az időmérő edzések első két etapja, ahol az eddigi hat helyett csak öt versenyző búcsúzik, hogy az utolsó körben továbbra is tíz versenyző harcolhasson a pole pozícióért.

A 2008-as sportszabályzat eredetileg 24 indulóra lett kitalálva, így az időmérő első két etapjában az eredeti tervek szerint hét-hét versenyző búcsúzott volna.

Igen ám, de mivel csak 11 csapat nevezett az idei bajnokságra, a szabály oly módon változott, hogy hat-hat pilóta esett ki az első két felvonásban.

Azonban a Super Aguri kiszállásával tovább faragtak a kiesőkön, így a hétvégi Török Nagydíjtól már csak öten búcsúznak az első két etapban.

Bár kevesebb lesz a kieső az első felvonásban, a Super Aguri távozásával nehezebb lesz a dolguk azoknak, akik be akarnak jutni a második etapba.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!