Az FIA nem engedi, hogy a Ferrari diktáljon

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy a Ferrari nélkül is nagyon jól működne a Forma-1, így egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az olaszok elhagyják a sportot, ha nem változtatnak a szabályokon.

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy a Ferrari nélkül is nagyon jól működne a Forma-1, így egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy az olaszok elhagyják a sportot, ha nem változtatnak a szabályokon.

A Ferrari jogi eljárást indított az FIA ellen, hogy megakadályozza a 2010-re beígért szabályok bevezetését, ugyanis szent meggyőződése, hogy az irányító testület megsértette 2005-ben kötött szerződésüket, melyben vétójogot biztosított számára a technikai szabályok kialakításakor.

Az ügyet ma tárgyalják a francia bíróságon Párizsban, ám Mosley nem tart attól, hogy csatát veszítenek, mert véleménye szerint azzal, hogy a Ferrari a többiek mellé állt, és belépett a FOTA-ba (forma-1-es csapatok szövetsége), szerződést szegett, így a szóban forgó egyezség már nincs érvényben.

Megbízható források szerint a bíróság csak a hét második felében hozza meg ítéletét, és az FIA már jelezte, hogy ha a Ferrari kerül ki győztesként, biztosan fellebbez, ami egyben azt is jelenti, hogy az ügy még a legjobb esetben is hetekig húzódni fog, és nem oldódik meg a jövő évi nevezési határidőig (május 29.).

Mosley azonban elmondta, nem engedhetik meg, hogy a Ferrari diktáljon a sportban, és akkor sem fognak meghátrálni, ha az olaszok valóban tartják magukat ultimátumukhoz, és a szezon végén elhagyják a Forma-1-et.

“A Forma-1 Ferrari nélkül nem olyan jó, mint a Forma-1 Ferrarival, de még úgy is Forma-1, és tökéletesen tud működni” – mondta a brit szakember a Daily Mirrornak.

“Sajnálatos lenne, ha elveszítenénk őket, de máskülönben fel kellene adnunk a kormányzást, és azt átadni a Ferrarinak. Abban a pillanatban, hogy azt mondjuk, nem tudunk létezni a Ferrari nélkül, a kezükbe adjuk az irányítást, és minden szabályt ők diktálnak, amit egyszerűen nem engedhetünk meg.”

“Valójában egyszer azt mondtam, hogy ők (Ferrari) a legfontosabb csapat, és ezt azonnal úgy értelmezték, hogy különleges bánásmódban részesítjük őket, amit soha nem tettünk. Azonos szabályok vonatkoznak rájuk, mint a többiekre.”

“Viszont a nézők szemszögéből talán úgy tűnik, hogy ők a legfontosabbak, és ezt tükrözi az is, hogy ők kapják a legtöbb pénzt (Bernie) Ecclestone-tól.”

“Azonban az a feltételezés, hogy nélkülözhetetlenek, nevetséges. Ez egy kicsit olyan, mint szegény (Ayrton) Senna. Ő volt a legfontosabb versenyző 1994-ben, ám mikor sajnálatos módon életét vesztette, a Forma-1 ment tovább. A Lotus is nagyon fontos volt egykoron, ahogy a Brabham is.”

A Ferrarinak leginkább az szúrja a szemét a költségvetési sapkás rendszerben, hogy azokra a csapatokra, melyek elfogadják a limitet, enyhébb technikai szabályok vonatkoznak, mint a többiekre, akik továbbra is a pénzszórás mellett döntenek.

Mosley azonban úgy gondolja, hogy minden megoldódna, ha mindenki elfogadná a költségvetési plafont, hiszen akkor csak egy szabályrendszer lenne a Forma-1-ben, és mindenki egyenlő feltételek, és szabályok szerint versenyezhetne.

“Képesek arra, hogy felvegyék a versenyt a többiekkel, még akkor is, ha ugyanannyi pénz áll a rendelkezésükre. Nagyon okos, illetve tehetséges szakembereik vannak, és nem kell ahhoz a többiek költségvetésének háromszorosát költeniük, hogy sikeresek legyenek” – mondta az elnök a BBC-nek.

“Eddig mindenki a magas költségek miatt háborgott, most viszont felajánlottunk valamit, ami nem tetszik nekik. Mikor világossá vált, hogy bármelyik autógyártó bármikor távozhat, ahogy azt a Honda is tette, lépnünk kellett, hogy új csapatokat vonzzunk a Forma-1-be.”

“Akkor a jelenlegi csapatok azt mondták, hogy garanciát fognak adni arra, hogy folytatják, de mikor a konkrét garanciákról való tárgyalásra került volna a sor, egyikük sem jelentkezett.”

Az FIA elnöke elmondta, hogy nem várhattak tovább, a tettek mezejére kellett lépniük, hogy még időben megoldják a helyzetet, és nem fussanak ki az időből – illetve ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy a jelenlegi csapatoknál legyen a labda.

“Szerintem arra számítottak, hogy várunk és csak várunk, aztán pedig már túl késő lesz ahhoz, hogy új csapatokat hozzunk a sportba, mellyel az ő (FOTA) irányításuk alá került volna minden. Nos, éppen ezért nem volt más választásunk, meg kellett hoznunk a döntést, hogy ne csússzunk ki az időből” – magyarázta.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!