Az FIA szigorít a sárga zászlós szabályokon - F1VILÁG.HU

Az FIA szigorít a sárga zászlós szabályokon

HIRDETÉS

A Forma-1-es versenyzők még jobban rá lesznek kényszerítve arra, hogy lelassítsanak a sárga zászlós részeken, ugyanis az FIA jelezte, hogy idén bevezetett új rendszerével az eddiginél sokkal akkurátusabban tudják ellenőrizni, ki milyen tempóval halad a pálya egyes részein.


A Forma-1-es versenyzők még jobban rá lesznek kényszerítve arra, hogy lelassítsanak a sárga zászlós részeken, ugyanis az FIA jelezte, hogy idén bevezetett új rendszerével az eddiginél sokkal akkurátusabban tudják ellenőrizni, ki milyen tempóval halad a pálya egyes részein.

Az elmúlt években a szövetség mindössze három szakaszra bonthatta a pályát, és az adott szakaszok időeredményeit tudta monitorozni, ám az idén bevezetett rendszerrel nem kevesebb, mint húsz részre lehet osztani a pályát, így a figyelem még komolyabb lehet.

Mindez azt eredményezi, hogy a versenyzőknek az eddiginél is jobban le kell majd lassítaniuk egy-egy veszélyzónában, ugyanis pontosan tudni fogja az FIA, hogy a rövid szakaszokon milyen volt a tempó.

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, hogy a szimpla sárga zászlónál 0.2 másodperccel, a dupla sárga zászlónál pedig 0.5 másodperccel kell lassabban haladni egy adott szakaszon, mint a versenyző korábbi legjobb ideje volt azon a részen.

„Az új rendszer lehetőséget biztosít számunkra, hogy még akkurátusabban láthassuk az autók pozícióját a szektorokban” – mondta. „Most már 20 részre bonthatjuk a pályát, a korábbi 3-hoz képest.”

„Ezzel sokkal pontosabban le tudjuk ellenőrizni, hogy egy versenyző megfelelően lelassított-e a sárga zászlós részen, amire nem volt lehetőségünk akkor, mikor egy nagyobb szektor ideje alapján kellett döntenünk.”

„Ez egy újabb eszköz, mellyel a sportfelügyelők erősíthetik fegyverzetüket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!