Hírek

Az FIA szorosan együttműködik az IndyCarral a fejvédő fejlesztésében

Fotó: Verizon IndyCar Series

Szorosan együttműködik az amerikai IndyCar-sorozattal a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a szélvédőszerű fejvédő megoldás fejlesztésében.

Miközben a Forma-1-ben idén kötelezően használni kell majd a Halót a Forma-1 csapatainak, az IndyCar csütörtökön Scott Dixon segédletével saját fejvédő megoldását tesztelte.

Hasonló eszközt tavaly a Forma-1-ben is kipróbáltak, akkor azonban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel látási problémákra panaszkodott, az FIA pedig úgy találta, a Halo kiforrottabb megoldást kínál, ezáltal pedig nagyobb védelmet nyújt a versenyzőknek – nemcsak a Forma-1-ben, hanem a Forma-2-ben és a Forma-E-ben is.

Fotó: Scuderia Ferrari

Az FIA biztonsági delegáltja, Laurent Mekies elárulta, szorosan együttműködnek az IndyCar szervezőivel is az általuk tesztelt fejvédő eszköz kapcsán.

„Természetesen láttuk a megoldásukat. Amennyiben a biztonság a kérdés, szorosan együttműködünk az összes többi motorsport-szervezettel. Évente négyszer összeülnek a kutatócsoportjaink” – mondta a szakember a RACER-nek.

„Szóval találkoztunk az IndyCar, a NASCAR, illetve a V8 Supercars illetékeseivel is, pontosan tisztában vagyunk azzal, mit csinál a másik.”

„És ők is jól tudják, mi mit csináltunk a Halóval. Mi pedig tisztában vagyunk azzal, hogy próbálják feltérképezni a szélvédőszerű megoldásukat. Az információcsere tehát működik a felek között. Azt gondolom, teljesen világos, mik az előnyei és a hátrányai az egyes megoldásoknak.”

„Nagyszerű dolog, hogy az IndyCar energiát fektet a különféle megoldások kifejlesztésébe, és ezek a munkálatok talán hozzájárulhatnak az általunk végzett munkához is. Hamarosan – pár hét múlva – találkozunk velük. Ez egy kis közösség, és rendszeresen kommunikálunk egymással.”

Arra a kérdésre, hogy az FIA végez-e további kutatásokat a szélvédővel kapcsolatban, vagy, hogy az IndyCar megoldása utat törhet-e a Forma-1-be is, Mekies így felelt: „Ami a kutatásokat illeti, mindig próbáljuk megosztani azt, amit csinálunk.”

„Szóval azt javasoltuk az IndyCarnak, hogy azokra a tesztekre alapozva végezzék a tesztjeiket, melyeket mi már elvégeztünk. Találkoztunk velük, sőt, még azzal a vállalattal is, mely rendelkezik ezzel a szélvédővel. Szóval abszolút kétirányú dologról beszélünk, mindketten profitálhatunk a másik munkájából.”

Fotó: Scuderia Toro Rosso

Mekies mindazonáltal hozzátette, a szélvédő nem feltétlenül rendelkezik olyan biztonsági sztenderdekkel, mint a Halo, hiszen a különféle megoldások eltérő védelmet nyújtanak.

„Az egyik legfontosabb szempont, hogy kiemeljünk valamit: mi ellen is próbálunk védekezni? Nincs olyan, hogy valaki jól cselekszik, valaki pedig rosszul. El kell dönteni, mi ellen védekezünk, és aztán el kell fogadni azt, hogy előfordulhat, hogy az egyik megoldás nem fog segíteni, vagy nem fog oly mértékben segíteni, mint a másik.”

„Meg fogjuk vizsgálni, hogy az általuk kipróbált eszközök milyen védelmi szintet is biztosítanak. Emlékezhetnek rá, hogy mi magunk is kipróbáltunk bizonyos dolgokat. Silverstone-ban tavaly kipróbáltuk a ’Shieldet’, ami egy kicsit kisebb biztonsági szintet nyújtott. Szóval meg kell találni a megfelelő kompromisszumokat.”

„De nagyon jó, hogy egy olyan fontos szereplő, mint az IndyCar ilyen mélyen érintett a fejlesztésekben, és ahogy mondtam, nagyon szorosan együttműködünk velük.”