Az FIA újra megnyitotta a nevezést 2010-re - F1VILÁG.HU

Az FIA újra megnyitotta a nevezést 2010-re

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy nem vár a Sauber istállóra, és újból megversenyezteti a tartalék listán szereplő csapatokat a jövő évi mezőny utolsó helyéért, miután a BMW bejelentette, hogy az évad végén kivonul a Forma-1-ből.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy nem vár a Sauber istállóra, és újból megversenyezteti a tartalék listán szereplő csapatokat a jövő évi mezőny utolsó helyéért, miután a BMW bejelentette, hogy az évad végén kivonul a Forma-1-ből.

Az Autosport úgy tudja, hogy az FIA elnöke, Max Mosley pénteken levelet küldött a tartalék listán szereplő csapatoknak – akik nem kaptak indulási jogot még júliusban –, illetve a BMW Sauber istállónak, hogy megüresedett egy hely a rajtrácson a 2010-es idényre.

Eközben Peter Sauber – aki a német-svájci alakulat 20%-os tulajdonosa – továbbra is azon dolgozik, hogy megmentse csapatát, miután nem tudott elég pénzt összeszedni ahhoz, hogy átvegye az irányítást a BMW-től, így nem tudta aláírni az új Concorde Egyezményt a kitolt szerdai határidőig.

Bár egyes források szerint Sauber úr hamarosan előteremti az átvételhez szükséges anyagi hátteret, az FIA végül úgy döntött, megversenyezteti a tartalék listán szereplő csapatokat a megüresedett pozícióért.

Az Epsilon Euskadi már jelezte is, hogy készen áll harcba szállni a többiekkel, míg a David Richards vezette Prodrive is komolyan érdeklődik, és eséllyel pályázik a megüresedett helyre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!