Fotó: Williams F1
Hírek

Az idei gondok után másképp áll hozzá 2019-es autójához a Williams

Teljesen másképp tervezi 2019-es versenyautóját a Williams Forma-1-es csapata azok után, hogy idén komoly problémái akadtak idei modelljével – mondja Szergej Szirotkin.

A brit istálló már az idei szezonra is jelentősen változtatott filozófiáján, Paddy Lowe technikai igazgató azonban nemrég egy interjúban elismerte, a radikális megoldások közül jó néhány egész egyszerűen nem vált be – ez vezetett a gyenge eredményekhez.

Komoly problémákat okoz például idén az FW41-es konstrukció agresszív tervezésű oldalszekrénye, mely miatt a diffúzor kevésbé hatékonyan tud működni, ezáltal a kanyarbejáratokon sokat szenvednek a versenyzők.

A csapat mindent megtett, hogy még év közben orvosolja a felmerült problémákat, ám komoly előrelépésre 2018-ban már nem lehet számítani.

A Williams versenyzője, Szergej Szirotkin elárulta, rengeteg mindent megtanultak, ennek eredményeképpen pedig a 2019-es autó tervezése másképp zajlik majd.

„Nagyon alapvető dolgokról van szó – az autó építésének folyamatával kapcsolatban. Minden innen indult, ezért is tartott olyan sokáig, mire megfelelően megértettük a problémákat, és felülkerekedtünk rajtuk” – mondta az orosz újonc.

„Azt gondolom, rengeteg leckét megtanultunk a procedúra elejétől a végéig, és úgy gondolom, az új autóhoz teljesen eltérő folyamattal állunk majd hozzá. Szóval el tudjuk majd kerülni azokat a problémákat, melyekkel hirtelen kellett szembesülnünk idén, és nyilván jobb teljesítménnyel rukkolhatunk elő.”

Szirotkin helye egyébként nem biztos a csapatnál – a Williams csak George Russell szerződtetését jelentette be a napokban. Az orosz tehetség persze szeretné folytatni, főleg azért, mert nagyon bizakodó a csapatot illetően.

„Nem akarok túlzottan optimista lenni, de már most látszik a nagyobb előrelépés. Nem akarom azt mondani, hogy rögtön visszavágunk majd, és 100 százalékig olyanok leszünk, mint szeretnénk, de úgy tűnik, megtanultuk a leckét.”

Szólj hozzá!