Az időmérő előtt a két Mercedes volt a leggyorsabb

A végig száraz aszfalton zajló harmadik szabadedzésen is Rosberg volt a leggyorsabb Silverstone-ban, csapattársa, Hamilton előtt. Hozzájuk legközelebb a két Red Bull került, fél másodperces hátránnyal.


A végig száraz aszfalton zajló harmadik szabadedzésen is Rosberg volt a leggyorsabb Silverstone-ban, csapattársa, Hamilton előtt. Hozzájuk legközelebb a két Red Bull került, fél másodperces hátránnyal.

A körülmények szombat délelőtt már lényegesen jobbak voltak Silverstone-ban, mint pénteken, esőtől ezúttal nem kellett tartania a mezőnynek. Ezt kihasználva többen azonnal munkához láttak, hogy a lehető legjobban kihasználhassák az egyórás edzésidőt az időmérő előtt.

Sergio Perez azonban bal hátsó defektet kapott a Copse kanyarban, ami miatt negyed órával a kezdés után meg kellett szakítani az edzést, mert a felrobbanó gumi darabjai a pályán maradtak. Hogy pontosan mi történt, nem derült ki, mert a kamera is lemaradt a lényegről. Egy biztos, Perez csigatempóval még visszahajtott a bokszba, ahol szerelői rögtön megkezdték az esetleges sérülések kijavítását.

Ötperces kényszerszünet után folytatódhatott a körözés. Fél óra elteltével Mark Webber állt az élen, de a Red Bull Racing fiókcsapata, a Toro Rosso is előkelő helyen állt, Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne a második-harmadik helyen állt. A nem titkoltan a Forma-1-et a szezon végén elhagyó Webber helyére pályázó fiatalok tehát igyekeztek felhívni magukra a figyelmet.

Utánuk a két Force India, és a legutóbbi versenyhétvége szombati napjának meglepetésembere, Valtteri Bottas következett a sorban. Nem sokkal később a mercedeses Lewis Hamilton 52 ezredmásodperccel gyorsabb volt Webbernél, és 1:32.317-tel az élre állt.

A pályán egyébként végig sok volt a rontás, többen is elmérték a féktávokat vagy lesodródtak az ideális ívről a kanyarokban, de ez nem csoda, hiszen a pálya még nem volt a legjobb állapotban a pénteki eső miatt. Komolyabb kicsúszás azonban nem történt, mindenki idejében korrigálni tudott.

Webber újra átvette a vezetést, de a következő körben a Mercedes pilótája ismét gyorsabb volt. Kettejük csatájába Nico Rosberg is beszállt a másik Mercedesszel, de csapattársával ő sem bírt. Legalább is ekkor még nem, a hajrában, már a leintés után befejezett körével azonban megverte a britet. Rosberg 1:31.487-tel megnyerte a harmadik edzést is. A Mercedes egykörös tempója tehát továbbra is kifogástalan.

A két Mercedes mögé Sebastian Vettel és Webber, vagyis a két Red Bull zárkózott fel. A top10-ben fejezte be az utolsó edzést a két Lotus, a két Force India, a ferraris Fernando Alonso és Ricciardo, aki a hatodik időt autózta.

Perez végül 18. lett, és ugyan a defekt után még pályára hajthatott, de ekkor megcsúszott a Becketts kanyarban, így már esélye sem volt javítani. Felipe Massa sem töltött túl sok időt a pályán, az ő Ferrariján is sokat dolgoztak szerelői.

A Brit Nagydíj időmérő edzése magyar idő szerint 14 órakor kezdődik.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!