Az US F1 kivetette hálóját Kyle Busch-ra - F1VILÁG.HU

Az US F1 kivetette hálóját Kyle Busch-ra

HIRDETÉS

Bár nagyon úgy tűnik, hogy bemutatkozó évében mellőznie kell az amerikai pilótákat, az US F1 továbbra sem mondott le arról, hogy hazai tehetségeket ültessen autóiba a jövőben, és Kyle Busch személyében már meg is van az első komoly jelölt 2011-re.

Bár nagyon úgy tűnik, hogy bemutatkozó évében mellőznie kell az amerikai pilótákat, az US F1 továbbra sem mondott le arról, hogy hazai tehetségeket ültessen autóiba a jövőben, és Kyle Busch személyében már meg is van az első komoly jelölt 2011-re.

A jövő évben bemutatkozó amerikai székhelyű alakulat sportigazgatója, Peter Windsor az USA Today c. lapnak adott interjújában elmondta, hogy miközben keményen készülnek a jövő évre, tovább folytatják a keresést az amerikai versenyzői piacon.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az US F1 vélhetően két tapasztalt pilótával vág neki első évének a Forma-1-ben, ugyanis tisztában van azzal, hogy csak így lesz esélye labdába rúgni a már meglévő csapatokkal.

Ez pedig azt is jelenti, hogy eredeti tervükkel ellentétben, mégsem alkalmaznak amerikai pilótákat jövőre, ám Windsor elmondta, hogy tovább kutatnak a versenyzői piacon, mert 2011-ben már hazai tehetségeknek akarnak versenyzési lehetőséget biztosítani.

A legújabb kiszemelt pedig a NASCAR futamgyőztes Kyle Busch, aki korábban már elmondta, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy napon a Forma-1-be veszi az irányt, méghozzá az amerikai csapat oldalán.

“Ha nálunk szeretne versenyezni 2011-ben, akkor bizonyára nem leszünk ellene” – mondta Windsor az amerikai lapnak. “Figyelemmel kísérem pályafutását, és nagyon tisztelem őt. Ismerek olyan embereket, akik nagyon jól ismerik őt.”

“Úgy gondolom, hogy Kyle meg tudná megnyerni a bajnokságot a Forma-1-ben. Biztos vagyok abban, hogy megvan a tehetsége és a megfelelő felfogása, hozzáállása ehhez. Szívesen megnézném egy forma-1-es autó volánja mögött.”

Windsor azt is elmondta, hogy már a jövő évben tesztelési lehetőséget biztosítanának Kyle-nak, akinek jelenleg is érvényben lévő szerződése a jövő évad végén lejár a Joe Gibbson Racing istállóval.

“Ha be akar ugrani az autónkba a jövő évben, hogy néhány utcai parádén részt vegyen itt, az Államokban, akkor nagyon szívesen fogadjuk őt” – tette hozzá Windsor.

Az A1GP bajnoki esélyesét, Jonathan Summertont, és az Indy Lights világbajnokát, JR Hidebrandet már szóba hozták a csapattal, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy Alex Wurz és Pedro de la Rosa áll a legközelebb a szerződéskötéshez.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!