Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrája jön az F1-ben - F1VILÁG.HU

Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrája jön az F1-ben

HIRDETÉS

Azzal, hogy három futammal a vége előtt még öt pilóta pályázik eséllyel a világbajnoki cím megszerzésére, az utóbbi évek legizgalmasabb végjátéka elé nézünk a Forma-1-ben, legalábbis ez a véleménye a kétszeres világelső Mika Hakkinennek.


Azzal, hogy három futammal a vége előtt még öt pilóta pályázik eséllyel a világbajnoki cím megszerzésére, az utóbbi évek legizgalmasabb végjátéka elé nézünk a Forma-1-ben, legalábbis ez a véleménye a kétszeres világelső Mika Hakkinennek.

Az első öt helyezettet mindössze 31 pont választja csak el egymástól, három versennyel az évad vége előtt, ami első hallásra soknak tűnik, de az új pontrendszerben ez csak kicsivel több, mint egy futamgyőzelemnyi (25 pont) különbség, ami még simán behozható.

„Az elmúlt évek nagyon izgalmasak voltak a Forma-1-ben, azonban az idei mindent felülmúl” – mondta a McLaren egykori versenyzője a német Motorsport Magazinnak.

„Hihetetlen, hogy még ennyi versenyző harcban van a végső győzelemért. Ez fantasztikus dolog, jó hír a sportág, és persze a nézők számára, akik nagy valószínűséggel az utolsó méterekig izgulhatnak majd azon, hogy ki szerzi meg a bajnoki trófeát 2010-ben.”

Mark Webber jelenleg 14 ponttal vezeti a bajnokságot Fernando Alonso és Sebastian Vettel előtt, így előnyből vághat neki az utolsó három futamnak.

Hakkinen szerint az ausztrál versenyző rengeteget változott az elmúlt években, és most nem véletlenül ő vezeti a bajnokságot.

„Remek munkát végzett az idei évben. Egy nagyon erős versenyző vált belőle, aki mentálisan a csúcson van. Valami megváltozott benne, pozitív irányban” – mondta a finn pilóta, aki azért figyelmeztette egykori kollégáját, hogy számolnia kell csapattársával, Vettellel a hajrában.

„Még három verseny hátra van, és Vettel nem egy egyszerű ellenfél. Fiatal, energikus, és a határon tud autózni. Nem fél attól, hogy feszegeti a határokat, és ebben a tekintetben (Michael) Schumaherhez tudnám hasonlítani.”

„Azonban az tény, hogy a hibák elkerülhetetlenek, mikor az ember a határon autózik. Fájó lehet, de magam is inkább a határon, mint az alatt szeretek teljesíteni. Viszont mindkét mentalitást megértem.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!