Hírek

Bahrein: Jó, hogy megtartottuk a versenyt

Jó döntés volt megrendezni a 2012. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik versenyét, a Bahreini Nagydíjat – nyilatkozta a futamnak helyt adó Bahrain International Circuit vezetője, Zayed Alzayani.


Jó döntés volt megrendezni a 2012. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik versenyét, a Bahreini Nagydíjat – nyilatkozta a futamnak helyt adó Bahrain International Circuit vezetője, Zayed Alzayani.

Habár a szigetországban uralkodó állapotok miatt sokáig kérdéses volt a verseny idei megrendezése is, végül sikerült komolyabb problémák nélkül lezavarni a futamot, noha a Force India és a Sauber alakulata a Bahreinben tartózkodás során nehéz pillanatokat élt át, amikor a rendfenntartó erők és a tüntetők tömege között találta magát.

„Úgy gondolom, bebizonyítottuk az egész világnak, hogy a politikai színtéren zajló események nem befolyásolják a pályán történteket” – mondta Zayed Alzayani, a bahreini pálya elnöke.

„Már hét nagydíjat megrendeztünk korábban, tavaly viszont mi is áldozattá váltunk. Remélhetőleg mire eljön a jövő évi verseny időpontja, már magunk mögött tudhatjuk a mostani nehéz helyzetet.”

A szakember hozzátette, hiba lett volna lefújni a vasárnapi versenyt a fent említett két csapatot ért atrocitások miatt.

„Szerintem az csak még több problémát okozott volna Bahreinben. Nőtt volna a feszültség az ellenzék és a kormány közt, így örülök, hogy megtartottuk a versenyt.”

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone nemrégiben egyébként úgy nyilatkozott, a következő években is ellátogatnak majd Bahreinbe, és maga Alzayani is úgy fogalmazott, nincs veszélyben a jövő évi futam.

„Az idei versenyt illetően sem voltak kétségeim, miért is lennének a jövő évre vonatkozóan? Az élet megy tovább az országban. Remélhetőleg jövőre már nem lesznek ellentétek. Lehet, hogy időigényes és kissé fájdalmas folyamat lesz a megbékélés, de ha fájdalmat kell átélnünk az előrelépéshez, akkor megéri. Muszáj, hogy találjunk egy jobb megoldást a jövő generáció számára.”

Szólj hozzá!
Bahrein: Jó, hogy megtartottuk a versenyt
Vandoorne pályafutása „legrosszabb péntekjén” van túl
Alonso: A szombati időjárás lehetőséget kínálhat nekünk
Räikkönen: A jó gumikezelés nagyon fontos lesz
window.dataLayer.push({ 'event': 'ajaxSuccess' }); }