Megosztás:

A Bajnokok Falát is megváltoztatják Montrealban

Lecserélik Kanadában a hagyományos gumifalakat is.
Lecserélik Kanadában a hagyományos gumifalakat is. © Mercedes AMG Petronas

Komoly fejlesztéseken esik át a Forma-1-es Kanadai Nagydíjnak otthont adó montreali versenypálya a június 11-i verseny előtt.

Miután a királykategória szabályai jelentősen átalakultak a 2017-es szezonra, természetesen a fogadó helyszíneknek is alkalmazkodniuk kell – nem lesz ez másképp Kanadában sem, ahol körönként akár 3-5 másodperccel is gyorsabbak lehetnek az F1-es versenyautók.

A montreali pálya vonalvezetésén persze nem változtatnak, a biztonságot azonban igyekeznek növelni a szervezők.

Ennek érdekében a pályát szegélyező korlátok és gumifalak nagy részét eltávolítják, és helyettük a modern, az energiákat megfelelően elnyelő Techpro gumifalakat helyezik el.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) emellett ragaszkodik ahhoz, hogy a tradicionális sóderágyakat aszfaltozott bukóterekre cseréljék.

Külön kiemelendő, hogy az utolsó lassítóban található, méltán hírhedt „Bajnokok Falánál” is lesz változás: ennek szögét módosítják majd, az FIA szerint ugyanis a kanyar túl veszélyes.

Jelenleg egyébként az 1-es, 2-es, 5-ös, 13-as és 14-es kanyarokon dolgoznak, majd nekilátnak a 7-es, 8-as és 10-es kanyarok biztonságossá tételéhez is.

A versenypálya 5-ös kanyarjában a NASCAR-sorozatból ismert SAFER-falat helyezik el.

A felújítási munkálatok várhatóan május közepére fejeződnek be.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Áramszünet hátráltatta a Ferrari Forma-1-es csapatát a bahreini teszt második napján – árulta el...

Hozzászólások

( komment)