Barcelona feladta a leckét a Red Bullnak - F1VILÁG.HU

Barcelona feladta a leckét a Red Bullnak

HIRDETÉS

Bőven lesz mit kielemeznie a Red Bull Racing alakulatának a hétvégi Spanyol Nagydíjat követően, miután a csapat versenyzője, Sebastian Vettel és Mark Webber a gyenge időmérő után a versenyen sem tudtak a legjobb helyekért harcba szállni.


Bőven lesz mit kielemeznie a Red Bull Racing alakulatának a hétvégi Spanyol Nagydíjat követően, miután a csapat versenyzője, Sebastian Vettel és Mark Webber a gyenge időmérő után a versenyen sem tudtak a legjobb helyekért harcba szállni.

A gárda csapatfőnöke, Christian Horner úgy nyilatkozott, bár valóban nem futhattak a győzelemért Barcelonában, elégedettek lehetnek, hiszen Vettel a legtöbbet hozta ki a nehéz versenyből, ráadásul továbbra is élen állnak mindkét pontversenyben.

„Nehéz délután volt. Sajnos Sebastian kapott egy bokszutca-áthajtásos büntetést egy sárga zászlós incidens miatt, ami szerintem azért történt, mert nyitva volt a DRS-e” – magyarázta Horner a Sky Sportsnak nyilatkozva.

„Ráadásul mindkét autón megsérült az első szárny, ami miatt kétszer is orrkúpot kellett cserélnünk. Ennek ellenére Sebastian remekül felzárkózott, megelőzte a két McLarent és [Nico] Rosberget is a verseny zárószakaszában, és ennek eredményeképp továbbra is élen állunk az egyéni –és konstruktőri pontversenyben.”

Vettel csapattársa, Mark Webber szintén nehéz versenyen van túl, az ausztrál ráadásul pontot sem tudott szerezni Spanyolországban.

„Ami Markot illeti: kemény versenye volt, a szélirány folyamatosan változott, utána pedig nem volt meg a tempó, ami azt eredményezte, hogy a verseny nagy részében Nico Hülkenberg autójának hátulját kellett nézegetnie. Szóval bőven van mit megértenünk.”

A Red Bullnál egyelőre még nem tudják, mi okozta a szárnyakkal kapcsolatban felmerült problémákat. Erről a csapat kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel sem tudott bővebben nyilatkozni.

„Nem tudom, mi volt a probléma akkor, amikor le kellett cserélni az autó orrát: nem tudom, hogy megsérült-e, vagy, hogy beragadt-e alá valami – talán egy darab gumi, vagy ilyesmi” – mondta a címvédő.

„Megpróbáltam még egy kört futni, de ez nem volt jó ötlet, szóval úgy döntöttünk, hogy kiállunk a bokszba és lecseréljük az orrkúpot. Veszítettünk emiatt némi időt, de jó döntés volt, mert azt mondták, hogy a szárny bal oldala megsérült.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!