Barrichello együtt érez Massával - F1VILÁG.HU

Barrichello együtt érez Massával

HIRDETÉS

Rubens Barrichello honfitársa, Felipe Massa mellé állt, és kijelentette, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna arra köteleznie versenyzőjét, hogy adja át vezető pozícióját márkatársának, ahogy azt láthattuk az elmúlt héten Németországban.


Rubens Barrichello honfitársa, Felipe Massa mellé állt, és kijelentette, hogy egyetlen csapatnak sem szabadna arra köteleznie versenyzőjét, hogy adja át vezető pozícióját márkatársának, ahogy azt láthattuk az elmúlt héten Németországban.

„Mindössze annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom, ami vele történt” – mondta a Williams brazil pilótája a csütörtöki sajtótájékoztatón a Hungaroringen.

„Senkit sem szabadna ilyen helyzetbe hozni, hiszen ez egy borzalmas dolog. Felipe egy jó barát, és bárcsak soha ne kellett volna megéreznie, milyen az, ha a csapat arra utasítja versenyzőjét, hogy vegyen vissza, és engedje maga elé a csapattársát.”

Barrichello pedig nagyon jól tudja, hogy miről beszél, hiszen éveken át Michael Schumacher árnyékában kellett versenyeznie a Ferrarinál, ahol egyértelműen a másodhegedűs szerepét töltötte be, ami a 2002-es Osztrák Nagydíjon csúcsosodott ki, ami miatt végül betiltották a csapatutasítást a Forma-1-ben.

„Úgy gondolom, hogy tennünk kellene valamit, hogy megállítsuk ezt a dolgot, mert ez semmi jót nem szül, és a vége mindig dráma” – folytatta. „Mikor versenyzel, meg akarod verni a másikat, és az soha nem jó érzés, ha a csapat utasítására át kell adnod a helyed.”

„Ezért is váltottam csapatokat, és léptem tovább. Változtatni pedig csak a vezetők tudnak. Engedni kellene, hogy mindenki versenyezzen. Ha csupán egyetlen ponttal bukod el a bajnoki címet, ám legyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!