Barrichello ismét beszólt Schumachernek - F1VILÁG.HU

Barrichello ismét beszólt Schumachernek

HIRDETÉS

Rubens Barrichello kritikával illette egykori csapattársát, Michael Schumachert az időmérőt követően, mert úgy érzi, a hétszeres világbajnok feltartotta őt a második etapban, és csak a szerencsének köszönheti, hogy továbbjutott.


Rubens Barrichello kritikával illette egykori csapattársát, Michael Schumachert az időmérőt követően, mert úgy érzi, a hétszeres világbajnok feltartotta őt a második etapban, és csak a szerencsének köszönheti, hogy továbbjutott.

„Nem akarok személyeskedni, de voltak már vele problémáim a múltban, sőt már idén is, például Magyarországon (ahol kis híján a falnak vezette a célegyenesben)” – mondta a Williams istálló brazil versenyzője a riportereknek Koreában.

„Higgadt és nyugodt embernek tartom magam, tiszteletben tartom a lassabb és a gyorsabb autókat. Persze mindannyian hibázunk, sőt hibázhatunk is, majd elnézést kérhetünk érte.”

„Odajött hozzám bocsánatot kérni, azonban nem igazán akarta elismerni a bűnösségét, azzal mentegetőzött, hogy a csapat nem szólt a fülére, hogy ott vagyok, de gyorskörön voltam, és ott vannak a visszapillantó tükrök, amiket használni kell, nem lehet mindenben csakis a csapatra hagyatkozni.”

„Egy kicsit csalódott vagyok a helyzet miatt, mert csak a szerencsének köszönhetem, hogy bejutottam az időmérő harmadik körébe, mert valóban nagyon keményen lelassított.”

Bár csak a tízedik helyen végzett, Barrichello elégedetten nyilatkozott, mert úgy érzi, ennél többet nem hozhatott volna ki magából és autójából a harmadik etapban.

„Úgy kezdtem meg a harmadik etapot, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy felzárkózzunk” – magyarázta. „Egy fantasztikus kör volt, elégedet is voltam vele. Sajnos azonban még nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de folyamatos a fejlődés.”

„Holnap még bármi megtörténhet, mert itt-ott még csúszik, és a pálya folyamatosan egyre jobb. Azt gyanítom, hogy sok minden fog történni a versenyen, és remélhetőleg értékes pontokat szerezhetünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!