Megosztás:

Barrichello nem akar barátkozni Schumacherrel

Barrichello megorrolt Schumacherre.
Barrichello megorrolt Schumacherre. © Williams F1

Bár weboldalán elnézést kért tőle, Michael Schumacher személyesen nem beszélt egykori csapattársával, Rubens Barrichellóval, akit agresszív pozícióvédése közben majdnem felkent a falra a Magyar Nagydíjon, árulta el az eset szenvedő alanya.

„Még csak fel sem hívott” – mondta a Williams brazil versenyzője egy gokart rendezvényen, melyet szülővárosa, Sao Paulo rendezett a tiszteletére, pályafutása 300. nagydíja előtt, amit augusztus utolsó hétvégéjén, a Belga Nagydíjon teljesít.

„Azonban megmondom őszintén, hogy semmit sem sajnálok. Túlléptünk a dolgon. Persze megvan a véleményem, de én csendben maradok. Bár a Ferrarinál eltöltött éveink alatt rengeteg minden megtörtént, mindez nem csaphat át viszállyá a versenypályán.”

„Ostobaság lenne, ha a múltban történtek miatt veszélybe sodornánk egymást” – folytatta a 39 éves versenyző, aki azt is elmondta, hogy bár tiszteli a hétszeres világbajnokot, már nem keresi a barátságát.

„Természetesen tisztelem azt, amit elért, de nem óhajtok mindenáron a barátja lenni. Az élet arról szól, hogy tiszteld a másikat, és megbocsáss, ha éppen szükség van rá.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
rezfaster képe

@jegecske: Biztos érdekelné egy olyan szakértő véleménye,mint amilyen te vagy xD

jegecske képe

Schumi nagyképű, pofátlansággal akarja pótolni, hogy már nem a régi. Hiába nemcsak én, ő is öregszik, csak én belátom, ő nem.Valaki szóljon már neki!

rezfaster képe

Ez a cikk egy másik F1-el foglalkozó oldalon réges régen lefutott.Majdnem ebben a formában.

szabeee képe

mindeki más elfelejtette, csak ő nem bír qssban lenni