Barrichello: Tovább tart a huzavona, mint reméltem

Rubens Barrichello, a Forma-1 legrutinosabb versenyzője a minap elismerte, rajta kívül még legalább ketten esélyesek arra, hogy elfoglalják a Williams egyelőre még üresen álló versenyautóját 2012-ben.


Rubens Barrichello, a Forma-1 legrutinosabb versenyzője a minap elismerte, rajta kívül még legalább ketten esélyesek arra, hogy elfoglalják a Williams egyelőre még üresen álló versenyautóját 2012-ben.

A brazil továbbra is optimistán nyilatkozott esélyeit illetően, noha elismeri, tovább tart a bizonytalanság, mint arra előzetesen számított.

„Nos, ez az egész tovább tart, mint azt reméltem, hogy őszinte legyek” – mondta az idén 20. forma-1-es idényére készülő veterán. „Pozitívan gondolkodom az esélyeimről, és mindig is így tettem. Hinni kell a dolgokban.”

„Küzdök a versenyzői ülésért. Azt hiszem, két más versenyzői is megfelelő potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy a Williamsnél versenyezzen, de úgy érzem, nekem is elég jók az esélyeim. Nagyon sok változás van a csapatnál: új motor, új szakemberek. És azt hiszem, tapasztalatom nagy segítség lenne.”

Sajtóhírek szerint Barrichellón kívül Bruno Sennának, illetve Adrian Sutilnak van a legnagyobb esélye arra, hogy Pastor Maldonado csapattársa legyen 2012-ben. A csapat számára a legnagyobb kérdés feltehetőleg az, hogy ki, milyen szponzori háttérrel tudna hozzájárulni a csapat fejlődéséhez.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!